Három döntőben is érdekelt volt vasárnap a Körös Kajak SE egész héten betegséggel küzdő versenyzője a portugáliai Eb-n. Délelőtt 500 m egyesben ült hajóba és szinte magától értetődő természetességgel szerezte meg az aranyérmet.

Délután először a 200 m egyes következett, ahol Tótka Sándor ismét bebizonyította, nincs nála jobb sprinter a kontinensen, majd 200 m párosban Gellai Tamással ült egy hajóba, Kovács Gábor két tehetséges versenyzőjének csak a hátát figyelhette a mezőny, így az ifjúsági olimpiai bajnok begyűjtötte harmadik, míg csapattársa az első Európa-bajnoki aranyérmét.

Tótka Sándor a versenyt követően elmondta, számára nem volt újdonság, hogy három számban is indulnia kellett, hiszen a tavalyi világbajnokságon is ugyanezeken a távokon nevezett.

- A délelőtti 500 m nagyon "fájt", az utolsó 200 hihetetlenül kemény volt, ez volt a legnehezebb a betegségem miatt. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, mindegyik szám ugyanolyan fontos volt számomra, nem volt különbség köztük - fűzte hozzá.

A nemzetközi mezőnybe most berobbanó Gellai Tamás a hír6.hu-nak azt mondta, hogy még csak másfél-két hónapja ülnek egy hajóban Tótka Sándorral, ennek ellenére úgy érzi, már most nagyon együtt vannak.

- Párosban erősebbnek érzem magam, mint egyesben és a szövetségi kapitány is azt mondja, hogy nagyon jó az egységünk, jól tolom a hajót. Nagyon örülök az eredménynek, nem vártam, mégis összejött - nyilatkozta boldogan a friss Eb-aranyérmes.

Kovács Gábor, a Körös Kajak SE vezetőedzője: titokban 3 aranyat vártam, de Sanyi betegsége miatt kételkedtem benne, hogy egyáltalán végig tudja-e csinálni az egész hetet. Sanyi győzelmei után úgy gondoltam, hogy a páros csak hab lehet a tortán, ezért most nagyon boldog vagyok, a fiúk nagyon jól teljesítettek. Tótka Sándor és Gellai Tamás a Portugáliában rendezett ifjúsági Eb-n megnyerte a 200 m párost, Tótka Sándor, gellai tamás, 20120715
Európa-bajnok: Tótka Sándor és Gellai Tamás, azért egy kép erejéig a második helyezett németek és a harmadik portugálok is felállhattak a dobogó legfelső fokára
fotó: www.canoesprintportugal.com