„Divat, szépség, egy kellemes, csajos délután és egy forró, izgalmas nyári éjszaka", így invitálta a programot rendező Neo Divatstúdió az érdeklődőket a Városházi Esték kísérőrendezvényére. Az ingyenes frizura, smink és öltözködési tanácsadást sokan igénybe vették, elsősorban hölgyek. Arra voltak kíváncsiak, mit tehetnek annak érdekében, hogy még vonzóbbak legyenek a férfiak számára.

- Már rég szerettem volna frizurát változtatni, csak féltem, nem áll majd jól az új szín, vagy egy másik fazon. Itt most minden következmény nélkül kísérletezhetek – mondta Csényi Erika, eleki főiskolás.

A haj show, a smink- és körömbemutató főként a hölgyeket érdekelte, de a legnagyobb márkákat felvonultató divatbemutatón már férfinézelődők is feltűntek, az ingyenes tesztfotózáson, és a modell castingon pedig már jó néhány „hímnemű" is részt vett.

Az estét a szépségverseny koronázta meg, amit az égiek megpróbáltak megakadályozni. Az egészségnapi programok végét már áztatta némi eső, de a Békéscsaba Szépe választás kezdete előtt hatalmas felhőszakadás zúdult a városra. Emiatt volt némi csúszás, de mindössze fél óra.

Az időjárásra utalt köszöntőjében Herczeg Tamás, Békéscsaba Megyei Jogú Város tanácsnoka, a zsűri elnöke: a tavalyi szépségverseny alatt végig lógott az esőlába, most esett is, de reméljük, hamarosan megláthatjuk a csillagokat.

Az égen ugyan még nem, de a színpadon hamarosan megjelent az első csillag, Dukai Regina, az est háziasszonya és műsorvezetője. „Itt mindenki kedves, mindenki szép, nagyon jó itt veletek Békéscsabán" – üdvözölte a közönséget a híresség.

Majd a 11 főszereplő lépett színpadra, a térség legszebb lányai között dobozi, szarvasi, békéscsabai, gyulai, szeghalmi, sőt, egy Szerbiából, Vajdaságból érkezett leányzó is szerepelt. A Magic Nails Szalon & Szaküzlet támogatásában megszervezett verseny első, bemutatkozó köre során utcai ruhában, pontosabban forrónadrágban és pólóban mutatták meg magukat a versenyzők.

Dukai Regina kérdésére, hogy miért jelentkeztek a versenyre, sokféle válasz született. „Magamnak szeretnék bizonyítani", „érdekel a divatszakma és a modellkedés", „szeretném tudni, mit gondolnak rólam mások", „új dolgokat próbálnék ki", megannyi válasz született. Többen gondolták azt, hogy ez a legjobb módja annak, hogy megmérettessék magukat, vagy önbizalmat szerezzenek.

Az első színpadra lépéskor kérdésekre is feleltek a lányok. Békéscsaba sportágait, sportolóit, nevezetességeit, ételeit, italait, híres embereit kellett felsorolniuk. Mindannyian jól válaszoltak.

A második körben fürdőruhában vehette szemügyre a 17 fős zsűri a lányokat, végül estélyi ruhában vonultak fel a versenyzők, akik közül többen először szerepeltek szépségversenyen, de volt, aki már sokadszor vonult végig a színpadon.

A rögtönzött közvélemény-kutatás azt mutatta, a nézők Szabó Dóra, illetve Lucz Leila fején szerették volna látni a koronát, őket tartották a legszebbnek. A zsűri azonban máshogy döntött. 2012-ben Békéscsaba legszebb lánya a Kelebiából érkezett 21 éves Rigler Renáta lett. Udvarhölgyei a 16 éves békéscsabai Milecz Bianka, és a dobozi 19 éves Szabó Edit.

A királynő különlegessége, hogy míg a mezőny 11 versenyzője közül 10-en hosszú hajúak, ő egyedül rövid hajkoronával versengett, mint kiderült, nem esélytelenül.Rigler Renáta Békéscsaba legszebb lánya, Békéscsaba, 20120716Galéria itt!