Renáta - édesanyja elmondása szerint - születésekor nagyon csúnya kisbaba volt. Ám két nap múlva csodájára jártak a kórházban, akkora változáson ment át a pici. Johnson babának mondták, annyira hasonlított a reklámokban feltűnő csecsemőre.
- Mikor döntöttél úgy, hogy a szépségedet meg is kell mérettetni?
- 15 évesen indultam az első szépségversenyen, ez a Miss Tini Hungary volt Budapesten, ahol sikerrel szerepeltem. A görögországi fotózást azonban nem vállaltam be, anyukám és én is úgy gondoltuk, ez még nem az én időm. Akkor fel is hagytam ezekkel a terveimmel. Azonban nemrég találkoztam Kelle Veronikával, aki meggyőzött arról, hogy induljak a Miss Alpok Adria versenyen. Ezután már „vitt a víz", bejutottam a megyei döntőbe, majd következett a Békéscsaba Szépe verseny, amit sikerült megnyernem. Még mindig kicsit felfoghatatlan ez az egész – mesél a királynő.
- Nőies nőnek, vagy inkább fiús lánynak tartod magad?
- Ahogy nőttem, ez mindig változott. Sokáig fiús lány voltam, sportcipőt és bővebb pólót hordtam, lazán szerettem öltözködni. Ahogy telt az idő, egyre nőiesedtem, megszerettem a magas sarkút, odafigyelek arra, hogy úgy öltözzek, hogy azért megnézzenek az utcán, mert ez nagyon fontos egy nőnek. Rájöttem, hogy mik az előnyeim, amiket igyekszem kiemelni, kihangsúlyozni, és megtapasztaltam, hogy mik a hátrányaim. Azokat viszont próbálom leplezni, takargatni.
(Azt már csak én teszem hozzá zárójelben, hogy el sem tudom képzelni, milyen hátránya lehet egy csinos 21 éves lánynak, akit most választottak meg Békéscsaba szépének.)

Rigler Renáta - Békéscsaba Szépe 2012 - Színházi táncos szakot végeztél, most mégsem táncolsz, hanem egészségturizmus szakos hallgató vagy. Miért váltál meg a színháztól?
- Tíz évig versenytáncoltam, de a partneremmel nem illettünk össze, így abbahagytam, pedig ez volt számomra minden. Álmom volt a Táncművészeti Főiskola, ezért is kezdtem el itt Békéscsabán az iskolát, hiszen az is tánc, de úgy éreztem, ez nem az én világom. Bár nagyon szeretem a színházat, az ottani emberek is fantasztikusak, egy rossz szót sem tudok mondani rájuk, mégsem találtam meg a helyem a színházban. Ez úgy van, hogy gyerekkorban van egy álom, amit el szeretnél érni, majd rájössz, hogy ez mégsem a te utad. Így jártam én is. Amikor beiratkoztam az egyetemre, akkor döbbentem rá, hogy most vagyok jó helyen. Még tanulnom kell.
- A Szent István Egyetem gyulai karán tanulsz. Miért éppen a turizmust választottad?
- Nagyon szeretem a természetet, imádok város nézni, szeretem a régi épületeket, az illatukat, a történelmüket. Érdekel a turizmus, és azt érzem, hogy itt megtaláltam a helyem.
- Beszéljünk egy kicsit a mostani versenyről. Amikor Dukai Regina, az est háziasszonya bemutatott, azt kérdezte, nem félsz-e attól, hogy rövid hajjal kisebbek az esélyeid? Bár azt is hozzátette, ő egészen kicsi hajjal nyert meg egy szépségversenyt. Nem tekintetted ezt akkor valamiféle jelnek?
- De igen! Nagyon örültem, hogy ezt felhozta. Úgy indultam neki ennek a versenynek, hogy rövid hajú szépségkirálynő nincs, vagy csak nagyon kevés, és én meg akartam mutatni, hogy egy rövid hajú lány is lehet szép. Szerettem volna azt az „előítéletet" eloszlatni, hogy szépségkirálynő csak és kizárólag hosszú hajú lehet. Úgyhogy nagyon örültem, amikor Regina ezt mondta, mert azt éreztem, hogy ez egy kicsit talán befolyásolja a zsűrit, eltereli a figyelmüket. Egyébként nekem mindig hosszú hajam volt, aztán két éve, amikor leérettségiztem, úgy gondoltam,ha új helyen folytatom az életem, meg is kell újuljak, és levágattam a hajkoronát. A fodrásznál amikor belenéztem a tükörbe, és megláttam magam, rájöttem: én rövid hajú típus vagyok. Nem bántam meg, örülök, hogy így döntöttem, szeretem a hajamat így.
- Mit szólt a család a győzelemhez?
- Anyukám ott volt a versenyen, és amikor kimondták a nevemet, sokkot kapott. Már mentőt akartak hozzá hívni, olyan rosszul volt, úgy érezte, agyvérzést kapott, úgyhogy a megkoronázásomat nem is látta. Nem hitte, hogy van esélyem a győzelemre, mert ő nagyon maximalista, és szerinte nem tettem meg mindent a győzelemért. Apukám csak annyit mondott: tudtam, hogy nyerni fogsz. Neki mindig is szépségkirálynő voltam. Van egy 19 éves öcsém és egy 4 éves húgom, ők is nagyon örültek, nem kevésbé a párom, aki szintén végignézte a versenyt.
Még több kép itt!
- Mit csinálsz, ha van egy kis szabadidőd?
- Nagyon sok barátom van, központi embernek érzem magam. Társaság nélkül kicsit elveszett vagyok, ez talán a horoszkópomból ered, ugyanis Halak jegyű vagyok. Viszont igaz barátom nagyon kevés van, megválogatom, kinek nyílok meg. A haveri kör azonban széles. Szeretek mozogni, amit az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam, de a verseny felkészülése során kipróbáltam a TRX-et, ami nagyon tetszik, és szeretném gyakrabban űzni.
- Jövőbeli terveid, mit szeretnél elérni?
- Érdekel a modellkedés, bár nincs igazi modell alkatom, de igyekszem tenni ennek érdekében. Szeretnék külföldön élni és dolgozni, szeretném az egész családomat kivinni magammal, itthon nem látom biztosnak a jövőmet. De most még hátra van két év az egyetemből, tanulni szeretnék. Szeptembertől kollégista leszek, ritkábban fogok tudni hazamenni Kelebiára, hiányozni fog a család, de a barátom is itt lakik a szomszéd településen, úgyhogy jól megleszek. Augusztusban pedig jön a Miss Alpok Adria döntője, remélem ott is jól szerepelek majd, és hamarosan újra beszélgethetünk, egy másik korona mellett.
Galériáért katt ide!





