A 25 éves áldozatot a gyászszertartáson a kormány nevében Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter búcsúztatta. Azt mondta, el kívánják rettenti azokat, akik nem hajlandók és nem képesek tetteik súlyát mérlegelni, indulataikat megfékezni.

A rendőrség és a Belügyminisztérium nevében Heresznyei Zsuzsanna alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatának vezetője búcsúzott a fiatal pszichológustól, szelíd humanistának nevezte, akit az isten is segíteni teremtett.

A római katolikus szertartáson a szekszárdi születésű áldozat halálát Sebestyén Molnár Árpád lelkész értelmetlennek és igazságtalannak nevezte.

A ravatalnál a család és a hozzátartozók mellett egy-egy szál virággal munkatársak, barátok, ismerősök rótták le kegyeletüket. Bándy Kata, a július 11-én Pécsett meggyilkolt rendőrségi pszichológus koporsója a szekszárdi alsóvárosi temető ravatalozójában 2012. július 23-án. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc, temetés, bándy kata, koporsó, 20120723

A fiatal nőt július 8-án hajnalban ölték meg Pécsett, holttestét július 11-én találták meg. A gyilkossággal a 26 éves P. Lászlót gyanúsítja a rendőrség.

Bándy Katát Pintér Sándor belügyminiszter a közszolgálat halottjának nyilvánította.