12 egyesület 208 versenyzője állt rajtkőre a Gyomaendrődön megrendezett I. Liget Fürdő Kupa Megyei Gyermek és Serdülő Nyílt Úszóversenyen, úszóverseny
A kupa egyben a nyolcfordulós megyei úszó versenysorozat ötödik állomása volt, de a békési csapatokon túl Esztergomból, Tiszaföldvárról és Mezőtúrról is érkeztek versenyzők Gyomaendrődre. Vass Ignác, a Liget Fürdő Kft. igazgatója és Tótka Sándor vállalkozó, a verseny főtámogatója is reményét fejezte ki, hogy hagyomány lesz a most debütált sportrendezvényből.

12 egyesület 208 versenyzője állt rajtkőre a Gyomaendrődön megrendezett I. Liget Fürdő Kupa Megyei Gyermek és Serdülő Nyílt Úszóversenyen, úszóverseny
Vaszkán Gábor minden követ megmozgatott, hogy egy sikeres úszóversenyt rendezhessenk Gyomaendrődön
Vaszkán Gábor főszervező, a Gyomaendrődi Úszó SE vezetőedzője elmondta, hogy a szakosztályok versenyében a Tótkomlósi Úszó SE végzett az élen, megelőzve az orosházi és a békéscsabai csapatot.

A saját teljesítményüket értékelve kijelentette: összesítésben az ötödik helyet sikerült elérnünk, 37 sportolónk 74 versenyszámban volt érdekelt. Az értékes helyezéseken és az egyéni csúcsokon kívül négy arany-, nyolc ezüst- és egy bronzérem volt a mérlegünk, tehát nagyon eredményesen szerepeltünk.12 egyesület 208 versenyzője állt rajtkőre a Gyomaendrődön megrendezett I. Liget Fürdő Kupa Megyei Gyermek és Serdülő Nyílt Úszóversenyen, úszóverseny