Gyáni János és Kano Judo SE sportolói, békés megyei kano judo se, gyáni jános, Békéscsaba, 20120830

Gyáni János Jani ’97 óta tart edzéseket Békéscsabán. A ma is aktív sportoló elmondása szerint sokak unszolására ébresztette fel a csabai cselgáncsot több évnyi csipkerózsika-álmából. Bármennyire is hihetetlen, de eleinte félt a gyerekektől. Aztán az első edzéseken felolvadt a jég: a gyerkőcök új dobásokat/új fogásokat követelve ugráltak a szenszei nyakába. Mi több, olyan is előfordult, hogy egyszerre 50 picinek tartott tréninget, de mint mondja, nehéz egy kisteremben tartani a fegyelmet. Az egyesületben jelenleg 142-en sportolnak, és ebből 70 az igazolt versenyző. Az Európa-bajnok, a masters Európa-bajnok és a kétszeres masters Világbajnok, valamint az olimpiai 5. helyezett Gyáni Janival beszélgettünk.

– Amikor a hatvanas évek végén elkezdtél judózni, hazánkban kábé volt vagy öt küzdősport. Manapság mekkora a népszerűségi indexetek?
– Ma már rengeteg látvány-küzdősport létezik,  és most egyáltalán nem akarom lenézni egyiket sem, hiszen mind valamely mozgásformát testesít meg. De ezen küzdősportok széles palettája sajnos  el-elszipkázza az érdeklődőket. A londoni olimpia az, amely hosszú évek után végre olyan eredményes volt, hogy beleivódott a köztudatba, és egy izmos lökést adhat nekünk; többek között azóta engem is sokkal többen hívnak fel. Meg sem tudom számolni, hogy hányan fordultak meg az edzőtermemben, szinte minden edzésen belép az ajtón egy új arc. Az eddigi tapasztalatom, hogy sajnos nagy elánnal kezdenek bele az edzésekbe és kitartás híján tovább is állnak.

Gyáni János és Kano Judo SE sportolói, békés megyei kano judo se, gyáni jános, Békéscsaba, 20120830

– Harminc éve még szinte csak a kezdő csoportba jártak le a lányok. Most pedig azt láthattuk az olimpián, hogy milyen sziporkázóan küzdenek.
– Talán azért eredményesebbek a lányok a fiúknál, mert épp a srácokkal edzenek. Ott van például Joó Abigél, aki simán olimpiai bajnok lehetett volna. Hiszen a későbbi győztessel, az amerikaival szemben, egészen a sérüléséig egy Waza Arival – ami majdnem Ippon – vezetett. De ez szinte minden sport átka, hogyha bejön egy nem várt sérülés, akkor szertefoszlik egy álom, és vége.

– Esetleg magyarázható a lányok aktivitása a közbiztonság gyengülésével, vagy éppen csak kíváncsiak?
– Is-is. De egyébként MMA (ketrecharc) edzéseket is tartok, melynek a judo az alapja, és oda sokkal több lány jár.

– Pedig az sem egy leányálom.
– Nem, de aki meg szeretné tanulni az egyik legösszetettebb önvédelmi sportot, annak teljesen ideális. A test-test elleni küzdelemnek olyan erőpróbája ez, amit nevezhetünk „bunyónak” is, hogy ott nincs hiány vérben és verítékben.

Gyáni János és Kano Judo SE sportolói, békés megyei kano judo se, gyáni jános, Békéscsaba, 20120830

– Vajon az utóbbi időben a férfi és a női izomzat genetikailag közeledett egymáshoz?
– A judo az izomfelépítés jellegét nagyban megváltoztatja, mind a nők mind a férfiak esetében.  A női judósok izmosak és nagyon-nagyon csinosak, ezen felül a nőiességük kap még egy  plusz tartást; például a szintén olimpikon Mészáros Anett 70 kilós és gyönyörű. Az az izom, amit itt szerzünk össze se hasonlítható például a bodybuilderek izomzatával. Jöttek ide hozzám nagy, kigyúrt gyerekek is és egy percen belül majd’ meghaltak a tatamin. A nagy muszklik nem mindig jelentik az erőt és mellesleg nem is tartósak. Én a judónak köszönhetem a fizikai erőnlétemet.