„Aki nem énekel velünk, annak három napig a torkán marad a gombóc!” – adta ki az ukázt János Hajnalka, a Palmetta egyik énekesnője, a Tavaszi szél vizet áraszt című opus előtt. Noha a dalt az utóbbi majd’ 30 évben hallhattuk számtalan feldolgozásban: az általános iskolás szárnypróbálgatásainktól kezdve, Freddie Mercury első és utolsó budapesti debütjén keresztül – egészen Szabó István, A napfény íze mind hat verzéjéig át, ezzel szemben a palmettás songremake egy új szirmot bontott le a népdalról.

Palmetta zenekar énekesnői, palmetta, népi metál, Békés, 20120903
Klapka Ágnes (b), János Hajnalka és Lener Veronika

A háromnapos sport és kulturális esemény alkonyán fellépő, Békésen anyakönyvezett művészeti eklektikaperformance (egy térben: hazánkban is egyedülálló népdalcsokor, néptánc, s mindez fémzenei reszeléssel megtolva) mindegy ellenpontja volt a némileg kisközségi búcsú-feelingű eseménynek. Ugyanis az Élővíz-csatorna partján megannyi inger csiklandozta a pupilla-ajak-fülkagylópadlásokat. (Törökméz, tombola, gagyiszuperdrágajáték, „Öregebb vagyok, mint Szlovákia” póló, gyöngén pislákoló lézerkard Pistitől, csecs-becse… – nyugi, Csabán sincs ez másképp.)

Igaz, palmettás pólót mi is vásároltunk a színpad mellett és a végtelenül biztonságosan védett VIP-szektor előtt strázsáló standnál, amely a nagyon direkt marketing működésével imponált leendő vevőinek: minden árunak két négyjegyűje volt: 2. 500 HUF vs. 1. 800 pénz. (Gondolom, csak a fanatista fatalista palmettisták választották a drágább áralternatívát.)

Palmetta zenekar, palmetta, népi metál, Békés, 20120903
Kétfrontos dal

Persze a csapatról is szó lesz a karakterek között, hiszen miért ülnék most itten ni Önökkel a gép előtt? – s eme utóbbi felütésemhez hasonlatos interaktív kommunikációt folytatott a színpadról, a már említett János Hajni is: a műsor elején két szám között leszólt az egyik barátnőjéhez, Erzsikének, hogy a csapat már nagyon várja a közönség baloldalán (rendezői jobb).

Az ehhez hasonló közlékenységgel simogatta egész idő alatt olvadozó közönségét a három kiváló énekesnő – számonként felosztották a felkonfokat –, akiket kellő profizmussal támasztott meg a remekül szegelő hangszeres trió. Mindenek felett e zenei stáb egy rém alázatosan és nem mindennapi képi megoldást vonultatott fel a projektben: ugyanis amíg a muzsikusok a színpad szélén helyezkedtek el – sakkosan fogalmazva: lóugrásban –, a középpontban a táncosok vitték a prímet.

Palmetta zenekar - Rigó Tamás, palmetta, népi metál, Békés, 20120903
Rigó Tomi palmettás harangszárú nadrágban nyomja a pentaton skálát

És a másik nagy ellenpont a dögös estével kapcsolatban: míg Erdős Péter, a néhai popcézár (aki a hetvenes-nyolcvanas években egy tollvonással a süllyesztőbe küldte a számára szokatlan hangokat), a Neoton sztárjai sztármenedzsere, úgy ’81 körül megjósolta, hogy nemsokára világsztárunk lesz (vajh’ kire gondolt?), addig a Palmetta, mint a vadtulipán a megszáradt viharsarki sárból lendületesen szökik fölfelé, ki tudja, s nem látni hol áll meg…

Én szóltam.