A fizikus a MAG-ot barátaival hozta létre 1997-ben. Az előadó szerint a közösségi lét, illetve az általa nyújtott védelem és biztonság hiányzik ma mindnyájunknak, mint mondja „ezt próbálja a MAG visszaadni az embereknek." A mozgalomnak - ahogyan Géczy Gábor fogalmaz - a nevében van „az a stratégia, amit a természet használ a túléléshez".
Egy egyszerre új és régi életmódról a PMK-ban
Hír6.hu
2008. március 13., csütörtök 15:57
Pénteken 18 órakor a hódmezővárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban tart előadást „Az égig érő fának, ha nem nő újra ága" címmel az egyszerre tradícionális, de mégis újszerű MAG mozgalomról Géczy Gábor fizikus.
Az előadó diplomáját matematika-fizika szakon szerezte. Már az egyetem alatt és után a debreceni Atommagkutató Intézet Radon Csoportjával geofizikai radioaktivitás vizsgálatokat folytatott. Kutatásai eredményeit számos hazai és külföldi referált folyóiratban publikált. 1990-ben Akadémiai Doktori Ösztöndíjat nyert az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természetföldrajz Tanszékére. Itt a természetben előforduló úgynevezett önhasonló alakzatokat vizsgálta. „Ez vezetett arra, hogy felfigyeljek a természet minden szintjén felbukkanó alapformákra. Legnagyobb megdöbbenésemre, ezeket az univerzális formákat alapmotívumként megtaláltam az ősi kultúrák ábrázoló művészetében és a magyar népművészetben is" - mondja Géczy Gábor.
Hírek
Legfrissebb hírek
| 16:10 | Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség |
| 15:25 | Két új masinával jelentkezett a Sony |
| 15:10 | Botrányos jelenet a Marslakók forgatásán |
| 14:27 | Kiszűrik a "céglovagokat" |
| 14:05 | Elővették a kést a harcművészek |
| 13:29 | Felborult egy 40 tonnás masinával a belügyminiszter |
| 13:21 | 800 harcost várnak Szegedre |
Legolvasottabb hírek
| Öngyilkos lett a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke |
|
Megjelentek a Balatonon a fenékdögök
|
|
Agyoncsapott az áram egy férfit a buszpályaudvarnál
|
|
DK: megdőlt a Gyurcsánnyal szembeni plágiumvád
|
| Sylvester Stallone arcképére bukkantak egy középkori freskón |
| Amatőr jósnő - nem látta előre a revizorokat |
|
Robbantott egy kiköltözésre kötelezett asszony
|
Legvitatottabb hírek
|
DK: megdőlt a Gyurcsánnyal szembeni plágiumvád
|
|
Agyoncsapott az áram egy férfit a buszpályaudvarnál
|
|
A MASZ is díjazta Vaszkán Gábor munkáját
|
|
Kerékpározó gyermeket ütöttek el Gyomaendrődön
|
|
A halálba küldték az Arany Alkony idősotthon lakóit?
|
|
Meggyalázták a Horthy-szobrot - Dániel Péter újabb akciója
|
|
Megmutatták magukat a mindennapok hősei
|






