– Az ünnepségen elhangzott, hogy a Hajnal utcai oviban töltötted a polgári szolgálatod egy részét. Majd civilként tovább szolgáltál és védtél, mint képesítés nélküli óvóbá’, szerinted miért marasztaltak a kollégák, netán a gyerekek?
– Talán, mert megtaláltam a közös hangot a srácokkal. Ráadásul egész idő alatt folyt a zenei képzésük: gyakorlatilag egész nap gitároztam, és így azt csinálhattam, amit egyébként is. Nagyon hasznos volt. Alapvetően a polgári szolgálatot a FEK-ben kezdtem, aztán átjöttem egy bizonyos dolog miatt, és az utolsó két hónapot már itt töltöttem, majd egy évet ráhúztam.

Mezős Misi, magna cum laude, mező misi, popzene, Békéscsaba, 20120927
Márti és Adri - a mentsvár építők
– Mi volt a bizonyos dolog?

– A vége fele ment az állandó szívatás.

– Mintha sorkatona lettél volna.
– Ja… és akkor ez egy mentsvár volt számomra.

– Kaptál egy fülest, hogy létezik egy polgári-polgári alternatíva?
– Akkoriban a La Bombában játszottam, és az óvónők rendszeres koncertlátogatóink voltak. Majd az egyik buli után egyszer elpanaszoltam nekik, hogy le szeretnék lépni a FEK-ből. És... segítettek.

– A nyáron megszületett a gyermeked, gondolom, a későbbiek folyamán némi tapasztalatot innen is majd átadsz neki?
– Nagyon sok olyan praktika van, amit itt láttam, és persze elraktároztam a fejemben, és ha majd nagyobb lesz Nimród, akkor ezeket mind előhúzom a tarsolyból. Ráadásul olyan szerencsés vagyok, hogy a feleségem pedagógus, így a nevelésben abszolút szabad kezet kap.

Mező Misi a Hajnal utcai óvodában, magna cum laude, mező misi, popzene, hajnal utcai óvoda, Békéscsaba, 20120927
A zenész és a táncosok

– Miért vállaltad el a The Voice-ban való közreműködést, hiszen a Magna évek óta egy világbajnok csapat.
– Valóban, nagyon sokan megkérdezték tőlem, hogy a zenekaromat akarom még jobban tolni? De nem. Egyrészt nekünk egyáltalán nem kell ez a fajta reklám, mert már önjáróak vagyunk; inkább szimplán: csak érdekelt ez az egész történet. Az az igazság, hogy vagy hat éve nem tévézek, és nem is tudtam, hogy létezik ez a tehetségkutató. És amikor utánanéztem, főként az tetszett nagyon, hogy a Mesterek a színpadnak háttal ülnek, és úgy hallgatják meg a versenyzőket.

– Gondolom, azért jobban hiszel az alulról sarjadó produkciókban, hisz a ti felfutásotok is simán beleillik ebbe a képbe.
– Természetesen, és szerintem a szamárlétrát nagyon is fontos végigjárni, mert csak akkor tudod igazán értékelni ezeket a dolgokat. Nyilván meg van az előnye a tehetségkutatókon keresztül szerzett sikernek is, de hogyha nem vagy elég jó, és ha a produkciódat nem tudod színvonalasan bemutatni az embereknek, akkor hamar eltűnhetsz a süllyesztőben.

Mező Misi a Hajnal utcai óvodában, magna cum laude, mező misi, popzene, hajnal utcai óvoda, Békéscsaba, 20120927
Cím nélkül