A kutató a 706 millió forintos uniós támogatással megvalósuló projekt nyitókonferenciájához kapcsolódó sajtótájékoztatón elmondta, a tanárok feleltetésekkel, dolgozatokkal rendszeresen mérik a diákok fejlődését. Az ilyen értékelésben azonban sok szubjektív elem van, előkészítésük költséges, kijavításuk sok munkát igényel, s nehezen megoldható, hogy a különböző felkészültségű gyerekek más-más feladatot kapjanak.

- Világszerte több helyen folyik elektronikus tesztrendszerek fejlesztése, ezek azonban elsősorban a középiskolás korosztályra koncentrálnak. Az SZTE által kidolgozandó rendszer célja az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudományos tudás részletes felmérése az első hat évfolyamban - tudatta a professzor.

A rendszer 2014 elejéig tartó kialakításában mintegy háromszáz hazai és külhoni iskola vesz részt. Több ezer feladatsor készül, a diákok a központi szerveren tárolt feladatokat bárhonnan, bármikor elérhetik, saját számítógépeiken megoldhatják, és eredményeikről azonnal visszajelzést kapnak.

- A módszer alkalmas arra is, hogy meghatározza, egyes diákok mely részterületen szorulnak fejlesztésre - közölte az egyetemi tanár.

Molnár Gyöngyvér, a kutatócsoport munkatársa elmondta, a színes, beszélő, animációkat és videókat is lejátszó tesztrendszer alkalmas több helyes válasz kezelésére is. A gyerekek élvezik a feladatsorok megoldását. Kihívásként élik meg, ellentétben a kényszerként kezelt papíralapú fekete-fehér felmérésekkel.