A helyiek és környékbeliek persze tudják, hogy ez tényleg nem lakóház, sokkal inkább minden lakót váró ház. A hir6.hu megyejáró stábja tudta, hogy a K2 Söröző messzire látszó sárga épület – mert éppen oda igyekeztünk -, ezért szépen letértünk a főútról és leparkoltunk a ház előtt.

A házzal szemben állva a jobb oldali ajtó a sörözőre nyílik, a nagykapu a kerthelyiségbe visz, a baloldali ajtó pedig a pizzériába vezet. Mi a sörözőbe mentünk be, ahol tökéletes látvány fogadott. A helyiség felszabadítóan rusztikus, aki belép, nem vigyázni akar a bútorokra, hanem használni akarja azokat. A vendég úgy érzi, biztonságba került, jól döntött, amikor arra szavazott, hogy a K2 sörözőbe tér be.

K2 söröző, megyejárás, Tótkomlós, 20121112
A polgári szoba a K2 Sörözőben (További képek itt!)
A tulajdonos, Kancsó Károly a söntésből egy polgári szobába invitál, mert ott kényelmesebben lehetünk, és nem is fognak zavarni minket beszélgetés közben. A helyiségben kényelmes fotelok, díványok, a szép asztalok súlyos, elegáns terítőkkel vannak borítva.

- Ezt a szobát azért alakítottuk ki úgy, mint egy nagypolgári nappali szobát, mert ezt a kicsit elvonulni, beszélgetni vágyó vendégeinknek szántuk. Ezt már képileg is érzékeltetni akartuk azért, hogy aki csak inni akar, az maradjon söntésben – vág bele a közepébe kérdezés nélkül a tulajdonos.

- Szép ez a cserépkályha a sarokban.

- A cserépkályha is ehhez a hangulathoz illeszkedik. Télen kellemes meleget ad, és egész évben szép berendezési tárgya a szobának. Egyébként ezt is én építettem.

- A kályhával szemben egy fal húzódik, közepén egy kétszárnyú ablakkal, amelyik a söntésre néz. Hogy kerül ez ide?

- Egyszerű a magyarázat. A helyiség hátrafelé folytatódik, arra van egy nagyobb táncolásra is alkalmas tér, aztán egy játékterem és a legvégén vannak a mosdók. Ezt a falat pontosan azért húztuk ide, hogy a hátsó részek felé ne ezen a szobán keresztül járjanak az emberek. Az a kis folyosó, ami kialakult a pult és a fal között jól vezeti a vendégeket. Az ablak meg azért került rá, hogy a pultossal könnyebben lehessen kommunikálni. Ha valaki rendelni akar, elég csak inteni az ablakon keresztül és már rendben is van.

- Míg várakoztunk, körbejártam a helyiséget, és látszik, nem első kocsmás az, aki ezt belülről kialakította. A biliárd részen a játékosok mellett nagyon sok kényelmes hely áll a nézelődők rendelkezésére, a terem szinte minden pontjáról látható a biliárdasztalon lévő állás.

- Igen, igyekeztünk olyan vendéglátóhelyet létrehozni, ahol tényleg jól érezhetik magukat a vendégeink. Az iskolai tanítás szerint egy sörözőnek olyan helynek kell lennie, ami egész napon elfoglaltságot nyújt az embereknek. Ennek igyekeztünk megfelelni a tér kialakításával is. Ezért különítettük el a kocsmafunkciókat is egymástól, hogy aki nem akar játszani, az is találjon magának kellemes helyet a házban. Tulajdonképpen négy nagy egységre osztható a söröző, amelyek egy légtérben vannak, mégis kellően elkülönítve egymástól.

K2 söröző, megyejárás, Tótkomlós, 20121112
Az udvar igazi vendégparadicsom (Még több kép itt!)
- Az udvar pedig igazi vendégparadicsom. Kiskocka kővel burkolva az egész, varrógéptalpakon álló elegáns asztalok, a fedett terasz pedig egyszerűen szép látvány. Arról nem is beszélve, hogy az udvar végén felállított vetítővászon azt sejteti, hogy itt mozifilm minőségben nézhetőek meg a fontos események.

- Igen, a technika teljesen ki van építve. A projektorállás úgy lett kialakítva, hogy optimálisan tudjon vetíteni a vászonra, minden feltétel adott a kiváló képminőség eléréséhez. A fedett terasz bútorait egy pesti kávéháztól kaptuk, pontosabban csak a székeket. Az összes többi berendezési tárgy, kívül és belül egyaránt, mind helyi gyűjtésből származik. A bútorzat tótkomlósi padlásokról, sufnikból, tanyákról került elő.

- Mi volt ez a ház korábban?

- Régen fonó volt, tehát üzemépületnek tekinthetjük. Mi 2004 nyarán vásároltuk meg.

- Azzal a céllal, hogy sörözőt csinálnak belőle?

- Pontosan. A ház már régóta eladó volt, az enyészet egyre inkább magához ragadta. De én beleláttam a romos épületbe a jó kocsmát.

K2 söröző, megyejárás, Tótkomlós, 20121112
A fedett terasz egyszerűen látványnak is szép (Galéria!)
- Ehhez vagy vendéglősnek, vagy építőipari szakembernek kell lennie. Mi az Ön foglalkozása?

- Építész technikus vagyok.  Vedres István Építőipari Technikumban végeztem. (Ma Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Vedres István Építőipari Tagintézménye – a szerző).

- Ehhez képest ma vendéglátással foglalkozik. Hogyan lett az építész technikusból vendéglős?

- Ez egy külön történet. Minden Medgyesegyházán a Csicsely Kocsmában kezdődött, akkor, amikor öt év nyugat európai építőipari munka után hazatértem Tótkomlósra. Átmentük Medgyesre a barátaimhoz, hogy megünnepeljük a hazatérésemet, és ennek az ünnepségnek a Csicsely Kocsma adott helyet. Én nagyon jól éreztem magam, virágos kedvem volt. A kocsma éppen kiadó volt. Mondtam a tulajnak, hogy én kiveszem.

- Honnan jött a gondolat, hogy béreljen egy kocsmát?

- Ez a német munka után alapvetően ott motoszkált bennem. Pontosabban az, hogy majd itthon befektetem a megkeresett pénzt, és sörözőben gondolkodtam. A Csicselyben nagyon jól éreztem magam, tehát nekem eleve tetszett.

- Ez mikor történt?

- Hazatérésem után 1991-ben.

- És volt gondolat?

- Igen volt. Meghosszabbítottam a nyitva tartást, akkor is nyitva voltunk, amikor mindenki zárva tartott. Elkezdtünk figyelni a részletekre, a kiszolgálásra, a választékra, minden olyan dologra, ami hatással lehet a vendégekre. A lényeg, hogy újra elkezdett működni a kocsma. Az idő azt igazolta, hogy jó ötletekhez nyúltam. Az igaz, hogy attól kezdve ott éltem a kocsmában, de visszaszoktak a vendégek. Sok idő, sok munka volt, de megérte. Ezzel a vendéglátós munícióval felszerelve vágtunk bele a K2-megépítésébe.

- Nem egyedül csinálta?

- Nem, az egész család munkája benne van. A söröző belső dekorációját teljes egészében a bátyám tervezte. Ez a hobbija. De mindenkinek van benne munkája, ötlete. A feleségemnek, a sógoromnak, apósomnak, anyósomnak, mindenkinek. A kivitelezést természetesen én csináltam. Megvettük a házat 2004 őszén, és még egy év sem telt el, 2005. augusztus 5-én megnyitottuk a sörözőt. Ezután következett a pizzéria és a fagyizó. Büszke vagyok arra, hogy ehhez a házhoz mindent Tótkomlóson szereztünk be, a berendezés minden darabja tótkomlósi, kivéve a mennyezetet borító újságokat.

K2 söröző, megyejárás, Tótkomlós, 20121112
A söröző után következett a fagyizó és a pizzéria (További képek itt!)
- Akkor most Ön vendéglátós vagy építőipari dolgozó?

- Én mind a kettő vagyok. A vendéglő mellett építési vállalkozóként is dolgozom, például Békéscsabán is építettem több családi házat. A szükséges végzettségeim is megvannak. Építőipari technikusként végeztem, természetesen kitanultam a vendéglátós szakmát, meg természetesen elvégeztem a Szerencsejáték Rt. tanfolyamát is, hiszen nálunk fogadóiroda is működik. Most is iskolába járok. Felelős műszaki vezetői, műszaki ellenőri képzésre, Budapestre.

- A K2 a legjobb nagyvárosi, belvárosi romkocsmákra emlékeztet, egészen biztos vagyok abban, hogy Budapesten mindig telve lenne. Hogyan megy az üzlet itt Tótkomlóson?

- Nagyon nehezen. Szegény vidék ez, a válság még erőteljesebben hat, mint másutt. Sok mindennel próbálkozunk, rendezvényeket, közös sporteseménynézéseket, koncerteket szervezünk, hogy idecsaljuk a vendégeket. De a pénztelenség nagy úr. Ha nincs mit elkölteni, akkor nincs mit elkölteni. Az emberek sehova sem járnak mostanában. Reméljük, egyszer vége lesz ennek a rossz világnak, és a K2 tele lesz gondtalan komlósiakkal.

Kancsó Károly, megyejárás, Tótkomlós, 20121113
Kancsó Károlynak határozott véleménye van a vidéki életről (Galéria itt!)
Kancsó Károlynak határozott véleménye van a vidéki élet lehetőségeiről. Szerinte a falvakat csak a minőség fogja előre vinni. Minőséget kell termelni a mezőgazdaságban, az iparban és minőségi munkát kell végezni a szolgáltatóiparban. Úgy véli ugyanis, hogy ha ő igényes munkát végez, azzal a vendégei gondolkodását is befolyásolja.

Büszke arra, hogy nála a programok nem merülnek ki a hétvégi diszkóval. A K2 koncertszínpadán fellépett már a tótkomlósi Szokolay Dongó Balázs is, a környékbeli, még megfizethető zenekarok mellett. Író-olvasó találkozó színhelye is volt már a K2, és Schmitt Mária, a Terrorháza Múzeum igazgatóasszonya is tartott kötetlen beszélgetést. A legelső vendégét pedig biztosan nem fogja elfelejteni, hiszen az ötszázas, amivel a vendég fizetett, ott díszeleg a falon a pénztárgép felett, bekeretezve. Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője és munkatársai kérték ki az első kört a K2-ben, 2005. augusztus 5-én, egy órával a hivatalos megnyitó előtt.

Utóirat: azon a napon a „Demokrata járás" aktuális helyszíne éppen Tótkomlós volt. Ha már arra járt a stáb, Kancsó Károly meghívta őket a sörözőjébe. Ők pedig elfogadták a meghívást.

Alföldvíz Zrt., Békéscsaba, 20121001