Iványi Zoltán Békéscsabán született 1975-ben, és jelenleg is Békéscsaba polgára. A labdarúgásért már fiatal korától rajongott, majd 2001-től játékvezetőként kezdett tevékenykedni. 2006 óta a legjobbak között, az NB I-ben vezeti a labdarúgó-mérkőzéseket.

Iványi zoltán, iványi zoltán, Békéscsaba, 20121206
Iványi Zoltán
Első bíráskodása ebben az évben a Vác-Paks bajnoki nyítómeccsen volt. Azóta 110 bajnoki mérkőzést vezényelt le kifogástalanul. Ezen kívül Magyar Kupa-döntőket úgy, mint a 2008-as Debreceni VSC-Videoton FC, valamint a 2011-es, Puskás Ferenc Stadionban megtartott Videoton FC-Kecskeméti TE mérkőzéseket.

Több nemzetközi klubmérkőzésen is részt vett segítő játékvezetőként. Ezek mellett a kispályás fociban is NB I-es minősítésű bíró. A 2006/2007. évi futball bajnokság végén a 2007-es év legjobb bírójának választották, majd 2009-ben és 2010-ben ismét kiérdemelte az Év Játékvezetője címet, valamint Futsal játékvezetőként is kétszer megválasztották.

Nem hiába. Nemzetközi mérkőzéseken is közreműködött (pl: Brazíliától Azerbajdzsánig). Játékvezetői tevékenységével már munkássága elejétől hozzátett ahhoz, hogy a magyar focit érdemes legyen játszani, nézni, és egyszerűen szeretni.

Békéscsabát, Békés megyét és talán nem túlzás, de Magyarországot is méltán képviseli ebben a sportágban, annak egy olyan fontos és felelősségteljes részében, amely nélkül nem lehetne valódi mérkőzéseket lebonyolítani.

Iványi zoltán, iványi istván, Békéscsaba, 20121206

- A hazai labdarúgás egyik elsőszámú játékvezetőjeként hitelessé és sportszerűvé teszi a magyar futballt, amiért mi mindnyájan nagyon hálásak vagyunk neki, és szeretnénk megköszönni azt a sok energiát, eltökéltséget, szenvedélyt, amivel hivatását végzi. Nagy büszkeség városunknak, hogy magunkénak mondhatjuk Iványi Zoltánt, akinek kiemelkedő munkássága részünkről is elismerést érdemel - mondta Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke azon az ünnepségen, amelyen átnyújtotta a Szeretlek Békéscsaba Egyesület nevében Iványi Zoltánnak elsőként, 2012-ben a Szeretlek Békéscsaba Díjat.

- Nem számítottam a díjra, váratlanul ért. Jelzi elsősorban azt, hogy figyelik a pályafutásomat, eismerik a munkámat. A díj komoly inspiráció, újabb lökést ad, ami fontos, főleg egy ilyen szakmában, ahol sok kritikát, megatívumot kapunk, és ahol nagyon nehéz kitűnni, főleg Békés megyéből - fogalmazta meg érzéseit a díjazott.

Hozzátette: megtiszteltetés az elismerés, de nem változtat semmin, nem akar elmenni Békéscsabáról, még akkor sem, ha máshol esetleg jobban megfizetnék. Szeret itt élni, megbecsülik, és ez fontos számára.