Hétvégén Pécsett rendezték meg a junior és felnőtt K-1 magyar bajnoki fordulót. Ákoska ellen a juniorok nem vállaltak mérkőzést, így ismét a felnőttek között indult. Ugyanígy járt két hete, akkor a felnőtt thai box magyar bajnoki fordulót nyerte meg. Felnőtt ellenfele az első menetben feladta ellene a küzdelmet. Most hétvégén végigment a három menet, de küzdőpartnere már az első menet ötödik másodpercében padlón volt, akire a bíró rászámolt. A 17 éves Gyemengyi Ákossal beszélgettünk, aki két hét alatt két szabályrendszerben is felnőtt magyar bajnoki fordulót nyert.

Sport, sport, Békéscsaba, 20130220
Gyemengyi Ákos makacs csonthártyagyulladás miatt nem tudott készülni a versenyre

- Tudod azt, hogy a legutóbbi nagy port kavart nyilatkozatodat egy éjszaka alatt közel négyezren olvasták, és 600 like-t kapott?

- Csak azt tudom, hogy várakozásunknak megfelelően nagy botrány lett körülötte. Barátom, Gabnai Csaba előre megmondta, hogy mi fog történni, ennek ellenére úgy gondoltuk, az unalomnál rosszabb nincs, mondjunk hát valami pofátlant.

Gyemengyi ákos, gyemengyi ákos, Békéscsaba, 20130307
Gyemengyi Ákos
- Mi történt a két verseny között?

- Sajnos mind a két sípcsontomon makacs csonthártyagyulladás jelentkezett, így a két verseny között nem is tudtam edzeni. Mivel a hétvégi torna kvalifikációs verseny volt a junior K-1 Európa bajnokságra, ezért muszáj volt elindulnom. Bíztam abban, hogy lesz junior ellenfelem, így nem kell sérülten újra a felnőtt mezőnyben versenyeznem. Sajnos ismét nem volt a korosztályomban ellenfelem, és ha már ott voltam, edzőm Hricsovinyi Karcsi bácsi azt mondta, hogy el kell indulnom a felnőttek között.

- Hogy alakult a mérkőzés?

- Az első menet legelején fejre letérdeltem az ellenfelem, aki padlóra került, számoltak rá. Ezt követően elszalasztottam a lehetőséget, hogy állon vágjam, mivel a sérülés miatt nem tudtam felkészülni, így úgy gondoltam, hogy erőmet beosztva biztos győzelemre törekszem. Úgy gondolom, a mérkőzésen sikerült végig dominálni, így egyhangú pontozásos győzelmet arattam.

- És hogyan tovább?

- Folytatom a felkészülést, a március 16-án megrendezésre kerülő gyulai küzdősport gálára, majd április 13-án lesz a következő magyar bajnoki forduló, azt követően májusban a K-1 világkupa.

- Gratulálunk, csak így tovább!

A cikket Gabnai Csaba írta, amennyiben kérdés merül fel, keressék őt, vagy írjanak az info@hir6.hu e-mail címre.