Valóban már csak egy lépésre vannak az építési munkálatok, a megvalósítás küszöbén áll a Fekete-Körös bal partján lévő Mályvádi árvízi szükségtározó fejlesztése. A létesítmény 75 millió m3 kapacitású, jelenleg csupán robbantásos, beton küszöbű megnyitási hellyel rendelkezik, ez a mód azonban időigényes, és az eredményessége is bizonytalan. Mindemellett ilyen módon csak egyszeri tározónyitásra van lehetőség, a 100 m hosszú műszaki biztosítással izolált töltésszakasz elrobbantását követően pedig nem szabályozható a kiömlő víz mennyisége, emiatt a tározó túltöltődhet és elöntésre kerülhet a 87 km2 Fehér- és Fekete-Körös, valamint az országhatár által határolt terület.

Széchenyi, 20130613

Ezen okok is indokolták a létesítmény megújítását, amely a munkálatok elvégzését követően korszerű megnyitási helyet kap, oly módon, hogy árvízbeeresztő műtárgyat alakítanak ki, ezzel biztosítottá válik a tározó szabályozott, gyors és biztonságos töltése, a tározó megnyitásához szükséges időelőny lecsökken és a túltöltődés veszélye megszűnik.

Körkövizig, Gyula, 20130524
Az ünnepélyes aláírás (Galéria)

A kivitelezési szerződést pénteken írta alá Gyulán a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatój, a Bak Sándor, valamint a győztes pályázó a DHB Közös Ajánlattevő konzorcium képviselői.

- A Körösök vidékén az árvízi védelem nagy múltra tekint vissza, és nagy szükség van a védekezés mellett a szükségtározókra. A jelenlegi projekt célja az árvízi biztonság növelése és az árvízi kockázatok csökkentése. Ennek érdekében a Fekete-Körös bal partján fekvő, 75 millió m3 kapacitású Mályvádi árvízvédelmi szükségtározón korszerűsítést hajtunk végre – mondta Bak Sándor igazgató.

Körkövizig, Gyula, 20130524
Kiemelt feladat az árvízi védekezés (Galéria)

A munkálatok megvalósulásával Békés megye egyik legjelentősebb, 7,4 milliárd forint összértékű, európai uniós támogatású, árvízvédelmi célú programját hajtják végre. Ennek köszönhetően a Gyula és Sarkad tágabb térségében élők árvízvédelmi biztonsága jelentősen javulhat.

Széchenyi, 20130613

A beruházás keretében felső megnyitási hely épül ki, annak érdekében, hogy a Fekete-Körös teljes hazai szakaszán a tározóhatással csökkentett árvízi vízhozam vonuljon le és az árvízbiztonság javuljon. A Fekete-Körös bal parti, tározón belüli töltésszakaszának előírt szintre történő magasítása, az úgynevezett sapkázása is megvalósul az alsó megnyitási hely optimális időpontban történő megnyitása és a hatékonyabb árvízcsúcs csökkentés elérése érdekében.

Körkövizig, Gyula, 20130524További képek itt!

A 100%-os uniós támogatottságú, 7,4 milliárd forint összértékű beruházás munkálatai már ebben a hónapban megkezdődnek, és 2015 nyaráig tartanak majd.

Körkövizig, 20130613