A csak Amerikában eladott illetve legálisan letöltött 339 ezer lemez szép teljesítmény a május 21-én megjelent album esetében, ami ezzel az idei második legjobb nyitás Justin Timberlake eszelős márciusi durrantása után. A duó munkáját inkább az utóbbi években kezdte értékelni az Egyesült Államok, ugyanis míg 2001-ben csak a 41. helyig jutottak akkori lemezükkel, a 2011-es Tron:Örökség filmhez készített albumuk már a 4. volt ugyanezen a listán.

Az elektro-duó szakítva az eddigi hagyományokkal, a számítógépes programok sound-ja helyett most az organikus hangszeres rögzítést részesítette előnyben. És milyen jól tették.

A Get Lucky dalukat hallva a gyönyörű hangzású lemez visszavisz minket a késő hetvenes-, kora nyolcvanas évek zenéjébe, ahol a funky és a pop varázslatos keveredését mutatva úgy kapunk újszerűt, hogy közben visszautaztunk az időben. És van is abban valami, hogy a minimalizált mai hangzások közepette pont az lett az előremutató, ami tizenöt évvel ezelőtt avittnak tűnt, és az lett fárasztó, ami másfél évtizede progresszív volt. A zene már csak ilyen.