Három évvel ezelőtt Budapesten a Városligetben, a Magyar Vágta szomszédságában felállított cirkuszsátorban (Porondszínház) a Circus Hungaricus és a Csínom Palkó etno-operettel, majd ugyanezekkel az előadásokkal a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon is szerepeltek. Tavaly a SZIGET Fesztiválon vert sátrat a Jókai Színház, hogy a nulladik napon bemutassa a „szigetelő  fiataloknak" a La Mancha lovagja című musicalt. Ezen a nyáron, július 3-án pedig a soproni VOLT Fesztiválon az ExperiDance Táncegyüttessel közös Frank Sinatra – A HANG című musical-show a nyitóműsor.

A hang a volton, volt fesztivál, Sopron, békéscsabai jókai színház, Sopron, 20130703

– Nem csak a Jókai Színháznak, hanem tulajdonosának, Békéscsaba városának is megmutatkozási lehetőségek ezek – mondta Fekete Péter színházigazgató, majd hozzátette, hogy a Porondszínház hozzásegíti Békéscsabát ahhoz, hogy az ország jelentősebb – több tízezer főt megmozgató – fesztiváljai kapcsán Békéscsaba színházának sikerprodukcióiról beszéljenek a fiatalok. – És ha beszélnek rólunk, akkor meg is ismernek bennünket, majd el is látogatnak Békéscsabára, hogy itt nézzék meg előadásainkat, és részt vegyenek a békéscsabai fesztiválokon is – tette hozzá Fekete Péter.

A hang a volton, volt fesztivál, Sopron, békéscsabai jókai színház, Sopron, 20130703
A sátor a fesztiválon

A Jókai Színház cirkuszsátra az előadás után is a VOLT-on marad, és a Magyar Teátrumi Társaság színháza: a Magyar Teátrum Nonprofit Kft. szervezésében folytatódnak a programok. Délelőttönként Teátrumi Mocorgó néven gazdag játszóházzal várnak kicsiket és nagyobbakat. Délutánonként lesz tánctanítás, sakk szimultán. Az esti órákban pedig a zenés, táncos előadásoké lesz a főszerep.

A hang a volton, volt fesztivál, Sopron, békéscsabai jókai színház, Sopron, 20130703

A társaság tagszínházai közül a Jókai Színházon és a ExperiDance Tánctársulaton kívül fellép az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata: a GG Tánc Eger. Vendégként szerepel a TÁP Színház és a MaNNa Produkció. A VOLT Színház programja az EMMI és az NKA támogatásával valósul meg.