Mezőberény már vasárnap elkezdett ünnepelni. A Városi Ligetben nyolc órakor kezdődött a főzőverseny, amelyen különböző gasztronómiai csodákkal kápráztatták el a résztvevők a zsűrit. Közben családi napra hívták a játékos kedvűeket, amin elsősorban – természetesen - az apróságok kaptak lehetőséget. Érdekes, mókás feladatokat kellett teljesíteniük finom jutalomért. Aki például poháron járva megtett egy akadálypályát, vagy vízi pisztollyal le- és kimosta egy „tökfej"-ről a borotvahabot, és még ehhez hasonlatos feladatokat megoldott, és összegyűjtött tíz aprócska pecsétet, azt meghívták palacsintázni, hozzá pedig hűvös limonádét ihatott.

Berényi napok, Berényi napok, Mezőberény, 20130820
Különböző játékos feladatokat kellett teljesíteni a jutalom palacsintáért (Galéria)

A hűs üdítőre szükség is volt, mert mindhárom napon rekkenő hőség fogadta a kilátogatókat. Fogyott a fagyi és az innivaló, de ez mit sem zavarta a vendégsereget. Még délidőben sem mentek haza, élvezték a programok sorát, amiből bizony nem volt hiány.

Még vasárnapi esemény volt a hatéves Székelykapu-megemlékezés, a szektorlabda bemutató, a kutyaszépségverseny és kutyasuli-bemutató, illetve a Búzavirág néptánccsoport műsora. Közben a művelődési központban Az én családom címmel családfa-kiállítást láthattak az érdeklődők, de nem ez volt az egyetlen kiállítás a három nap alatt. Ugyanitt rendezték meg Valentinyi Károly Laoszi életképek elnevezésű tárlatát, valamint Eperjesiné Kmetykó Mária fazekas Nagyapán emlékére című kiállítását és a II. Mezőberényi Művésztelep alkotóinak tárlatát. Az OPSKK Muzeális Gyűjteményében Kiszely Jánosné életmű kiállítása, Tóth Sándor fafaragó festett bútorai, Bartóki József festőművész emlékkiállítása, valamint a gyűjtemény állandó kiállítása várta az érdeklődőket.

Berényi napok, Berényi napok, Mezőberény, 20130820
A Búzavirág néptánccsoport (Galéria)
A vasárnap délután a piactéren folytatódott, ahol a Mezőberényi Omega Gyülekezet koncertezett, ünnepi köszöntő hangzott el, és a különböző nemzetiségi csoportok adtak műsort – Szlovák Pávakör, Berényi Népdalkör, Freizeit Táncegyüttes – majd Lólé Alícia Aziza hastánc bemutatója kápráztatta el – elsősorban a férfiakat. A napot egy fergeteges koncert zárta Smith&Wessons – Feyér Zita, Big Kahunas – tolmácsolásában.

A hétfő a sporté volt: a Városi Sportpályán rendezték meg a Mezőberényi Kispályás Labdarúgótornát, amit a IV. Városi asztalitenisz verseny követett, immár a Martinovics úti tornateremben, a Kálmán Fürdőben pedig a vizek szerelmesei mutathatták meg ügyességüket a Városi úszóversenyen.

Közben a városházán Városházi beszélgetések zajlottak dr. Gschwidt Andrással, a piactéren pedig a Búzavirág néptánccsoport, a Városi Ifjúsági Fúvószenekar, a Szintré hastánccsoport és társastánc bemutató szórakoztatta a megjelenteket. Este Gájer Bálint és a Group'N' Swing várta a bulizni vágyókat.

Az augusztus 20-i ünnep szentmisével kezdődött a Római Katolikus Templomban, majd ünnepi testületi ülést tartottak a városházán, ahol a díszpolgári címek is gazdára leltek. A művelődési központban elszármazottak találkozója, az I. kerületi evangélikus parókia udvarán pedig gyümölcsparti színesítette a programot. Még ugyanezen nap programja a délután ötórai Szent István-napi felvonulás, és az esti tűzijáték.

Berényi napok, Berényi napok, Mezőberény, 20130820
Siklósi István polgármester (Galéria)
A piactéren az ünnepi köszöntőt követően kenyérszentelés, óvodások műsora, a Lega a láb művészeti iskola néptáncbemutatója, Burai Krisztián koncertje, a Mezőberényi Mazsorett Együttes bemutatója, végül, de nem utolsó sorban a Magna Cum Laude koncertje fokozta a hangulatot.

- A rendezvényt nagyon fontosnak tartjuk, hiszen ez a legnagyobb eseményünk az évben. Igyekszünk mindenkinek programot ajánlani, ahol jól érezhetik magukat azok is, akiknek nincs lehetőségük elutazni a nyáron, vagy más települések, esetleg messzebb fekvő városok eseményeit meglátogatni. Ilyenkor összejön a város apraja-nagyja, beszélgetnek, szórakoznak, azok is lehetőséget kapnak a találkozásra, akik máskor nem futnak össze. A gyerekek pedig önfeledten játszhatnak – hangsúlyozta Siklósi István, Mezőberény polgármestere.

Berényi napok, Berényi napok, Mezőberény, 20130820
Élő csocsó - pörög a labda, csúsznak a lábak (Galéria)

A gyerekek biztosan nagyon jól érezték magukat, hiszen nem egy légvár, élő csocsó, kézműves foglalkozások, arcfestés és sok-sok játék várta őket a XVII. Berényi Napokon.