Nagy József, Békéscsaba
Nagy József
Hét fia és egy lánya van Nagy Jánosnak, hetvenegy évesen költözött át a másvilágra. Ha valaki csütörtök este a békéscsabai kulturális központ környékén járt, megtapasztalhatta a több száz főre rúgó romák összefogásának erejét, a sok évszázados múltra visszatekintő, természetesen birkapörkölttel fűszerezett halotti tor méltóságát. Hat napig virrasztottak a régóta betegségben szenvedett, szeretve tisztelt édesapa mellett.
- Elsőként építettünk új házat Békéscsabán az 500–600 főt számláló békéscsabai romák között a Lorántffy utcában – emlékezett Nagy József, a Vandháti úti „Esély Pedagógiai Központ" Szent István Egyetemet végzett pedagógiai asszisztense, ifjúságsegítője, a Kovács Erzsébet elnökletével működő Békéscsaba Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának volt képviselője (2006Nagy Ferenc, Békéscsaba
Nagy Ferenc (b) és keresztapja, Kovács Károly
és 2013 között). – Itt volt nálunk Bíró Csaba nemrégiben megválasztott fideszes önkormányzati képviselő is, aki Vantara Gyula fideszes polgármesterrel, országgyűlési képviselővel és Herczeg Tamás fideszes önkormányzati képviselővel, szociális tanácsnokkal, a központ igazgatóhelyettesével együtt a maximális támogatásáról biztosított bennünket.
- A napokban konferencián vettem részt Budapesten, ahol egy professzor azzal hozakodott elő, hogy a magyar mezőgazdaság számára kitörést jelentene a cigányok szántóvető tevékenysége. Lát-e erre esélyt?
- Ugyan már! Ezer cigányból ha egy képes erre – a mi szakmánk a lótenyésztés, amellett szívesen szerepet vállalunk a nyári mezőgazdasági idénymunkákban.
- Meghalt az édesapja, hogyan tovább?
- Ha nincs roma közösségi élet, abból problémák adódhatnak.
élet, Békéscsaba
Tessék, tessék, itt a finom birkapörkölt!