Ugye a homogén, rózsaszín szocializmusban alapvetően egyaránt nem létezhetett a másik oldal: mint a politikában, mint a kultúrában. Viszont a sok tiltás alatt, előbb-utóbb egyaránt jó néhány frappáns kezdeményezés kibújt a föld alól: mint a politikában, mint a kultúrában.

kacsa, kacsa
Persze a rendszerváltást

követő többpólusú kiteljesedés bizony okozott némi gubancot is. Csak egy példa a sok közül: a Kacsa Magazin főszerkesztője az egyik alkalommal odáig alázta Nagy Bandó Andrást a lap hasábjain át és keresztül, hogy a humorista kontraként kénytelen-kelletlen seprűt ragadott, és fizikálisan elégtételt vett a fej fején.

Elmondása szerint azér’ rakta meg az ürgét, hogy képletesen így tömje be az alakuló személyiség jog tátongó űrét. (Bocs a kínrímért, de ezúttal jólesett, noha a ritmus bukfencel.)

Amikor a kilencvenes évek elején belekezdtem ebbe az édes-keserű szakmába, az egyik öreg harcos munkatársam a bemutatkozását követően azzal büszkült, hogy 30 éves tollforgatása alatt egyszer sem járt bíróságon.

Később a perek leginkább a politikai hangok, vagy a fizetett hirdetések utalásai miatt jöttek-mentek – ha nem is csőstül. S lévén kampányzaj van, javaslom, mellőzzük a politikát, maradjunk a kultúránál.

Viszont a közművelődés területén,

még mindig nagyon kezdő koromban, történetesen ’93-ban, a magukat liberálisnak valló idősb kollégák – de igazából inkább konzervatívok –, egyszer jól nekimentek a máig valóságosan szabadelvű Baji Miklós Zoltán (BMZ)  Csalánleves fedőnevű pörformanszának. Akkoriban a labda a Hírlap (ők támadtak) és Délkelet (BMZ itt dolgozott és védekezett) között pattogott egy jó darabig, majd e felek elegánsan rágyújtottak a békepipára, amely szerencsére még mindig hatalmas füstöt okád.

BMZ - Baji Mikós Zoltán, bmz, baji miklós zoltán, Békéscsaba, 20140305
BMZ
Idővel a szocialista egyoldalú kritikai hangot (értsd: csak a jót lehet leírni) felváltotta a maffiaszerű egyoldalú kritikai hang (értsd: ha beszólsz, lefejellek) variáns.

Például, amikor mint gyakorló amatőr muzsikus egyszer egy bárban kifejtettem, hogy nem annyira komázom az azóta már hazánkban óriási karriert befutott szőke, göndör hajú énekes műfaját, vagy fél évig azzal a bizonyos „Jól vagy?!!” megszólítással köszöntött az utcán az egyik markáns arc, aki naná, hogy a pacsirta holdudvarához tartozott. (Azóta mindannyian normálisan köszönünk egymásnak.)

Ám manapság a legújabb kritikai kontra: a jogi úttal való fenyegetés. A hír6.hu-t is már az ütősebb cikkek kapcsán nem egyszer „megkóstolták” a jog szócskával. Ami ugye egyrészt jó, mert a létezésünk megkérdőjelezhetetlen; másrészt azért rossz, mert ki a franc akarja a nevét a vádlott szinonimájára cserélni.

A minap ez egyik eseménytudósításomban

azt nehezményeztem, hogy a kérdező és a vendég nem egy vágányon haladtak. Majd kitaláltam: ez valószínű azért lehetséges, mert nem azonos korúak. Ezt persze az idősebbik hölgy zokon vette, és addig térült-fordult, hogy a rendezvény szervezője meglebegtette szerkesztőségünk előtt a jogi út lehetőségét, holott én senkit sem rágalmaztam.

Egy békéscsabai ügyvéd szerint a joggal való takarózás a hazánkba szűrődő primitív amerikai kultúra egyike, ugyanis régen az embereknek ez az eszébe sem jutott.

Hozzátette: aki arra vállalkozik, hogy a nyilvánosság előtt szól, az magasabb kritikai toleranciával kell, hogy rendelkezzen, hiszen róla minden elmondható, kivéve, ami becsületet sért. (Arról nem tehetek, ha valaki nem szeret tükörbe nézni.)

Csókos ajkak, csók, ajkak, Békéscsaba, 20140305

Címünket egy bő 10 évvel ezelőtti, a kritikáról szóló előadásról csakliztam, amikor is a rétor (maga Verebes István) arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy igenis, egy csók akár sokkal fontosabb lehet, mint egy szonett.