Kedd este, fél hét után dr. Molnár Tamás pólólegenda látogatott a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klubhoz, hogy Békés megyében népszerűsítse a vízilabdázást. Kedden az utánpótláskorú játékosoknak tartott nyílt edzést, de bárki ellátogathatott az Árpád fürdőbe, ha kíváncsi volt az olimpiai bajnokra.

Dr. Molnár Tamás elért eredményei magáért beszélnek. Háromszoros olimpiai bajnok, egyszeres világbajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, kétszer nyert Európa-bajnokságot, valamint a kontinensbajnokságokon egyszer a dobogó második, egyszer pedig a harmadik fokára állhatott. 1998-ban az év magyar vízilabdázójának választották.

Dr. Molnár Tamás, vízilabda
Dr. Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok center (Galéria)

– Egészen a 10 évesektől a 19 évesekig mindenki itt volt ma, és találkozhatott dr. Molnár Tamással. Az olimpiai bajnok vízilabdázót azért hívtuk Békéscsabára, hogy a szülőket és a gyerekeket is motiváljuk a sportolásra. Sokan úgy hiszik, hogy a tanulás és a sport nem fér meg egymás mellett, pedig ez nincs így, erre jó példa dr. Molnár Tamás is – mondta Balázs Lajos, a Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub ügyvezető elnöke.

Hozzátette: szeretnénk hagyományt teremteni az ehhez hasonló rendezvényekből, és más, híres pólóst is lehívni ide, Békéscsabára. Szeretnénk, ha a jelenlegi és leendő játékosaink tanulnának ezektől a játékosoktól, hiszen egy olyan ember szava, mint dr. Molnár Tamásé is, aranyat ér.

Vízilabda, Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub
Jó hatással volt a gyerekekre dr. Molnár Tamás vendégeskedése (Galéria)

Dr. Molnár Tamás vendégeskedése nagy siker volt a klubnál, a Csabai Csirkefogóknál csak remélni tudják, hogy a jövőben egyre többen megszeretik a vízilabdát. Tavaly nyáron egyébként hasonló klasszist látott vendégül a klub, akkor Székely Bulcsú volt a vendég.