Lanczkor Gábor 1981-ben született Székesfehérváron, majd Szombathelyen járt gimnáziumba, ahonnan 1999-ben jelentkezett a budapesti Eötvös Lóránt Tudományegyetem magyar szakára. Az egyetem elvégzése után, 2007 szeptemberétől Szegedre költözött, jelenleg az SZTE bölcsészkarán Phd-hallgató.

A fiatal költő első verseskötete 2005-ben jelent meg „Tiszta ész" címmel, amit Gérecz Attila-díjjal jutalmaztak. Második kötete a "Fehér Daloskönyv" (2007) a költő honlapján is olvasható. Legújabb könyve „Vissza Londonba" címmel idén került a könyvesboltok polcaira. Lanczkor Gábor a Szegedi Tudományegyetem Rektori Hivatalában Faludy-díjat vehetett át, amelynek alkalmából a Bölcsészettudományi Kar tiszteletreméltó épülete mellett beszélgettünk a fiatal költővel.

080515_irodalom4.jpg (l)
Lanczkor Gábor, költő  © Fotók: Bozsó Márton

Rálátsz már annyira a szegedi irodalmi és egyetemi életre, hogy hatással legyen rád?

Otthonosan érzem magam ebben a városban, mert én is vidéki vagyok, ezért is van az, hogy Szeged hangulata közelebb áll hozzám, mint Budapesté. Tetszik, hogy itt oldottabb a légkör. Szegeden az is nagyon meglátszik, hogy egyetemi város: hétköznap nagy a pezsgés, hétvégén - amikor a hallgatók többsége hazamegy - viszont nagy a nyugalom. Az biztos, hogy irodalmi szinten könnyebb Budapesten boldogulni, de én nem szeretem a nagybetűs irodalmi életet. Szerintem Szegeden is lehet érvényesülni.

A Fehér Daloskönyv mottója tulajdonképpen egy Yeats-vers. Yeats ennyire meghatározó lenne a költészetedben?

Yeats versét kapcsolódónak éreztem a kötet világához, amelyben tulajdonképpen egyfajta kísérletet tettem az antik mitológia újraolvasására és újraértelmezésére.

080515_irodalom2.jpg (m)
Irodalom kívül és belül

A szövegek közötti átjárást segíti a versek internetes megjelenése?

Az internetes megjelenést egy kicsit idealista módon képzeltem el, de többen mondták, hogy ki kell adni a verseket könyv formájában is. Eleinte törekedtem arra, hogy az internetes megjelenéssel létrehozzak egy könyvtest nélküli könyvet, amely tulajdonképpen végtelen szövegmennyiséget is elbír. T.S. Eliot „Átokföldje" című versét olvasva gondoltam arra, hogy egy interneten megjelentett verseskötet többféle médium „termékeit" is elviseli. A szövegeket jól ki lehet egészíteni internetes linkekkel, képekkel és videókkal. A magyar irodalmi élet azonban erősen hagyománytisztelő, ezért az idősebb irodalmárok részéről van egyfajta távolságtartás az ilyen jellegű megjelenésekkel szemben. Volt olyan kritikus, aki a Fehér Daloskönyv című kötetemről azért nem írt kritikát, mert akkor még nem jelent meg könyv formájában.

Mégis egyre inkább az irodalmi kánon részévé válsz. Elnézik neked ezeket a „kilengéseket"?

Természetesen elviselik az ilyen irányú próbálkozásaimat. Most érik be az a generáció, akik már beleszülettek az internet világába. Tőlük várható talán némi átalakulás ebben a témában, de abban sem vagyok teljesen biztos, hogy teljes áttörésre van szükség. Én is szeretem a könyveket, sohasem lehet az a cél, hogy lecseréljük őket. Az igaz, hogy egyre több irodalmi témájú blog és honlap működik, de úgy gondolom, hogy ezek jól megférnek a könyvekkel.

Sokszor talán más közönséget is elégít ki a kettő...

Faludy György a kilencvenes évek elején alapított díjat a szegedi egyetemen tanuló fiatal írók és költők számára. 

Valószínűleg így van. Új könyvem, a „Vissza Londonba" is úgy készült el, hogy a képleíró versek mellé feltüntettünk egy linket, amely egy internetes képgaléria elérési címe. Így az érdeklődők kiegészítésképpen képeket is nézegethetnek a versekhez.

Mennyire tartod „fogyasztásra alkalmasnak" az ilyen irodalmat?

Sokan vannak olyanok, akik érdeklődnek. Engem is foglalkoztat a „hagyományos" irodalomból való kitörés, és a médiumok közötti átjárás, de nem lehet ész nélkül csinálni ezt sem. A könyv továbbra is biztos pont marad, és ez így van jól. Véleményem szerint a magyar értelmiség „vakfoltjai" leginkább vizuális területen szembetűnőek. Nem véletlenül vallják egyre többen azt, hogy Magyarországon hiányzik a képzőművészeti kánon.