"Megtiszteltetés, hogy a Jankay- Kolozsvári- Tevan gyűjtemény ad otthont ma nekünk." - kezdte az estet Elek Tibor főszerkesztő. Hozzátéve: a költészet napja is közeleg, ezért akár ez is lehetne az apropója a Bárka 2014. évi második száma bemutatójának.

Elek tibor, bárka, Békéscsaba
Elek Tibor (Galéria)

Az április 8-ai alkalommal kiemelt vendég volt Gyarmati Gabriella művészettörténész, aki 2003 óta a Bárka képzőműszeti, illusztrációs megjelenéséért is felel. 2003-ban Banner Zoltántól vette át ezt a feladatot, aki korábban szintén a Munkácsy Mihály Múzeumban dolgozott. Ez is egy kapcsolat tehát a két kulturális intézmény között és még számos ilyen pontot lehetne találni.

Bárka, Békéscsaba
Gyarmati Gabriella (Galéria)

Gyarmati Gabriella kiemelte: "A bárka mára elérte illusztrációjának reformját, ez nagymértékben köszönhető Lonovics László művész úrnak." Az irdolami folyóirat 2014. 2. számában három tanulmány is olvasható képzőművészeti témában, amelyeknek jelentősége egyedülálló, ugyanis mindegyik hiánypótló szerepet tölt be, eddig magyarul nem voltak elérhetőek.

Bárka, Békéscsaba
Ünnepi Bárka-est (Galéria)

Az est fő vonala most a képzőművészet körül mozgott, így a szereplők is művészettörténészek voltak vagy valamilyen művészeti alkotás által megihletett verseiket olvasták fel.