Az idei felvételiken 81 693 nyolcadik, 6 565 hatodik és 5 080 negyedik évfolyamos tanuló vett részt. Ez utóbbi két csoport a hat-, illetve a nyolc évfolyamos gimnáziumokba felvételizőket jelenti.

Az általános felvételi eljárásban a nyolcadikos tanulók 96,8 százaléka (79 381 fő) felvételt nyert valamely középfokú oktatási intézménybe. A felvettek 77,1 százaléka (61 174) az általuk megjelölt legelső helyre, 95, százalékuk pedig (75 375) az első három helyen megjelölt terület egyikébe jutott be. Az általános felvételi eljárás keretében fel nem vett 8. évfolyamos tanulók száma 2 582, a jelentkezést benyújtó tanulók 3,2 százaléka.

A 6 évfolyamos gimnáziumi tanulmányi területre felvételt nyert tanulók száma 4 430, ebből 3 875 diákot (87,5 százalék) az általa megjelölt első helyre vettek fel. A 8 évfolyamos gimnáziumi tanulmányi területre felvételt nyert tanulók száma 2 945 fő, ebből 2 739 tanuló (93 százalék) az általa megjelölt első helyre került be.

Az Oktatási Hivatal közleményében kitért arra: a felvételi eljárásrend a 1999/2000-es tanév óta kisebb-nagyobb korrekciókkal, ám változatlan alapelvekkel működik.  Sikerességét a hivatal szerint mutatja, hogy bevezetése óta minden tanévben az iskolát váltó 8. osztályos tanulók szinte mindegyike már a felvételi első szakaszában, az általános felvételi eljárás időszakában bejut valamelyik általa megjelölt tanulmányi területre, középfokú iskolába, döntő többségük pedig az általuk leginkább óhajtott területek valamelyikébe.

Az általános felvételi eljárás részletes információit az adatok feldolgozása után, várhatóan június elejétől az érdeklődők megtekinthetik majd az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu).

Azok számára, akik most nem jutottak be középfokú iskolába, május 5. után kezdődik a rendkívüli felvételi eljárás időszaka. Ekkor a továbbtanulás intézése már egyénileg, közvetlenül a középfokú iskolákban való jelentkezéssel, egyeztetéssel történik.

Az elektronikus felvételi rendszer segítségével azoknak a középfokú iskoláknak az adatait, ahol a felvettek alacsony száma miatt rendkívüli felvételi eljárást kell kiírni, az Oktatási Hivatal tájékoztatásul közzéteszi a www.oktatas.hu honlapon a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2013/2014. tanév) menüpontban. Az általános felvételi eljárás keretében középfokú iskolába fel nem vett 8. évfolyamos tanulók számára létszámuk többszörösének megfelelő üres hely maradt a középfokú intézményekben. A tanköteles korú tanulóknak az esetlegesen eddig sikertelen felvételijük ellenére is kötelező az iskolaválasztás - hívták fel a figyelmet.