Mint felidézték, a zsűri - amelynek tagja volt Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus, Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Rényi András esztéta és Százados László művészettörténész is - a tavaly Magyarországon bemutatott táncelőadások megtekintése után nevezte meg azt az öt produkciót, amelyet méltónak ítélt a Lábán Rudolf-díj elnyerésére.

A testület közvetlenül a díj átadása előtt, titkos szavazással döntött arról, hogy mely két produkció alkotója kapja meg az elismerést.

A díj idei jelöltjei közt volt Ladjánszki Márta Széki Luca 2. című koreográfiája, az Egyed Bea és Újvári Milán alkotta Radioballet A szerelem természete című előadása, valamint a Kovács Gerzson Péter által koreografált és a TranzDanz társulat előadásában életre kelő Diverzity című produkció.

A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén alapította az elismerést. A 20. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett díj odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárstánc-szcéna jelenségeit.