Az Európai Unió és tagállamai minden évben megrendezik az európai filmek fesztiválját. Idén 19 országból érkezett egy-egy film Indiába. A júliusig tartó esemény az ország tíz jelentős városába, köztük Mumbaiba (Bombay) és Calcuttába látogat el - mondta el az MTI-nek Révai-Bere Norbert, mumbai magyar főkonzul.

Hozzátette: minden évben egy adott tematikára épül a filmes seregszemle, tavaly a nők helyzete, idén a fiatalság hangja (Voices of Youth) volt a téma.

Mint elmondta, Kocsis Ágnes Friss levegő című, 2006-ban készült filmjét az Újdelhiben működő kulturális intézet és a Balassi Intézet közösen választotta ki: egyrészt művészi szempontok alapján, másrészt figyelembe vették India kulturális és vallási érzékenységét. "Harmadrészt pedig egy díjazott alkotásról van szó: Kocsis Ágnest 2006-ban a magyar filmszemlén elsőfilmes rendezői díjjal jutalmazták" - tette hozzá.

A goai vetítéssorozat megnyitóján meglepő sikerrel fogadta a magyar filmet az indiai közönség, amely a főkonzul szerint nagyon kritikus, és ha valami nem tetszik neki, gátlás nélkül hagyja ott a bemutatót legyen szó akár operaelőadásról vagy filmvetítésről. "Ráadásul az európai filmek teljesen mások, mint amihez a lakosság hozzászokott, mint például a bollywoodi filmek, amelyek minden esetben happy endre végződnek" - fogalmazott a főkonzul.

Révai-Bere Norbert hangsúlyozta: India Európa-méretű, hatalmas ország, amelynek régiói különféle kulturális és nyelvi hagyományokkal rendelkeznek. Az elmúlt néhány évben a filmfesztivál alkotásait nemcsak a fővárosban, hanem az ország jelentős városaiban is levetítik a közönségnek, így szélesebb réteghez is eljutnak az európai filmek - tette hozzá.

Révai-Bere Norbert arról is beszélt, hogy Magyarország - kulturális vonatkozását tekintve - markánsan jelen van egész Ázsiában. Az indiai fővárosban működő magyar kulturális intézet mellett a nemrég megnyílt mumbai konzulátussal lehetőség nyílik arra, hogy a magyar kultúra Dél-Indiában még szélesebb körben ismertté váljon.

A több állomásos filmfesztivál jövő héten Mumbaiban, az ország gazdasági fővárosában, a bollywoodi filmipar központjában folytatódik.