Az idén huszonharmadik alkalommal rendezte meg a Varadinum Kulturális Alapítvány, a történelmi egyházak, az RMDSZ és a civil szervezetek összefogásaként, május 11-e és 18-a között a Festum Varadinum rendezvénysorozatot, mely nemcsak a Partium, de az egész Kárpát-medencei magyarság kiemelkedő kulturális eseményévé vált az elmúlt több mint két évtized folyamán.

Monte cristo

Három napig építették a Nagyváradi Állami Színház munkatársai a Jókai Színház műszaki dolgozóival azt a 200 m2-es színpadot, ami a XXIII. Festum Varadinum nyitóelőadását volt hivatott fogadni.

– 75 kilométerről érkeztek a 75. Monte Cristo előadásra, és a Jókai színházból hetvenöten dolgoznak a darabon – mondta az előkészületekről Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke a megnyitón, melyre a várt többezres tömeg megérkezett, de a Jókai Színház előadásában szereplő hőlégballon a viharos szél miatt már nem tudott a magasba emelkedni. A mintegy kétezres tömeget viszont a közelgő vihar sem tudta eltántorítani a vársáncban felállított színpad elől.

Monte cristo

A meteorológia komoly vihart és felhőszakadást jósolt, ezért korábban kezdődött el az előadás, így az elején a fények és a vetítés még hiányoztak, de a Gulyás Levente vezette zenekar, a kiváló hangminőségű zene és a persze a színészek játéka feledtette a hiányosságot. Aztán a második felvonásra már megjelentek a robotlámpák csóvái, a vetítés is kezdett kirajzolódni a Pharon vitorláin. Az előadás végére pedig már teljes katarzist élhetett át a közönség.

– Hosszútávra tervezünk – jelentette ki Szabó Ödön, a román parlament magyar képviselője a szűnni nem akaró tapsot megszakítva. – A határon átnyúló program keretében színházi projekteket indítunk, s Jövőre is visszavárjuk ide Nagyváradra a Jókai Színház, nagy zenés darabok területén immár európai hírű társulatát.

Monte cristo

„Jó nagyváradinak lenni, fantasztikus este, köszönjük Önöknek, hogy idehozták ezt a darabot." – szorongatta Szabó Ödön, képviselő úr kezét egy idősödő úr az előadás után.

A nézők mosolyogva, boldogan indultak haza a második ráadásszám után, a műszak pedig a leszakadó esőben bontotta el a díszletet, s a kamionok, buszok elindultak haza Békéscsabára, ahol már készül az évadzáró bemutató A dzsungel könyve, ami várhatóan ugyanolyan sikeres lesz mint a Monte Cristo grófja.