"BOKROS LAJOS" címkével ellátot hírek
Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő vasárnap Budapesten.
- A Jólét és Szabadság Demokrata Fórum (JESZ) U21 ifjúsági tagozata brüsszeli forrásokból úgy értesült, hogy Bokros Lajost gyakorlatilag kirúgták az Európai Parlament Költségvetési Bizottságából, miután az elmúlt két és fél éves munkája értékelhetetlen volt. Most a szinte súlytalan Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságba tették. Ennél megalázóbb már csak a Halászati Bizottság lett volna, ez azonban magyar tenger hiányában nem jöhetett szóba - írja közleményében Kovács Zoltán, az U21 elnöke.
A gyulai szervezők a budapesti Milla-csoporttal karöltve rendezték meg alternatív március 15-i ünnepségüket a városban, egy időben az önkormányzati megemlékezéssel.
Kiemelt apróhírdetésekTovábbi apróhirdetések (41358 db) »
Az Európai Unió politikatörténetében eddig példátlan eseményre került sor Strasbourgban. A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), Magyarország európai parlamenti pártja saját képviselője ellen tüntetett.
Jogalap hiányában nem jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék pénteken azt a keresetet, amelyben az MDF jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség több tízmillió forint vagyoni és nem vagyoni kártérítést követelt Bokros Lajostól, az MDF színeiben az európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett politikustól.
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) U21 ifjúsági tagozata arra kéri a Corvinus Egyetem vezetését, hogy Schmitt Pál doktorijának vizsgálatához hasonló eljárást indítson Bokros Lajos doktorijával kapcsolatban. Az U21 ugyanakkor a Magyar Külügyminisztériumot is felkéri, hogy a Panamai Állami Egyetemtől hivatalos formában kérjen igazolást arról, volt-e Bokros Lajos nevű hallgatójuk. Az U21 a Panamai Nagykövetséget is megkeresi az ügyben, hogy megtudja, komolyan vehető-e a Panamai Állami Egyetem hallgatói tagnyilvántartása - írja közleményében Kovács Zoltán, az U21 elnöke.
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) megerősíti a Magyar Nemzet értesülést, miszerint teljes vezérkarával tüntetni megy Strasbourgba az Európa Parlament elé Bokros Lajos "mandátumtolvajlása" miatt. Ugyanakkor az időjárás előrejelzések szerint a jövő héten ez nem lesz lehetséges, így az akciót későbbre halasztja a szervezet - közölte Németh Kitti, a JESZ szóvivője.
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon csütörtökön az a kártérítési per, amelyben az MDF jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség több millió forintot követel Bokros Lajostól, az MDF színeiben az európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett politikustól.
Egyebek között ez a kijelentés is elhangzik abban Bokros Lajossal készített interjúban, amit a legutóbbi Élet és Irodalom közöl. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert az egykori pénzügyminiszter mindig csak vért és könnyeket ígért. Erre tessék.
Már nem lehet pusztán pozitív ösztönzőkkel kirántani az országot a mostani zsákutcából, csak "a furkósbot és a mézesmadzag megfelelő arányú keverésével" - mondta Bokros Lajos, a CEU (Közép-európai Egyetem) professzora, volt pénzügyminiszter egy rendezvényen kedden Pásztón.
Hírek
Legfrissebb hírek
| 07:15 | Kérsz egy teát? – Filipinyi Ágnes munkái a Lencsésin |
| 06:36 | Nyilvánossságra kell hozni a földpályázatokat |
| 22:13 | Tiltólistára helyezték a közösségi portált |
| 20:45 | Esős, hűvös időt hoz a hétvége |
| 20:31 | Miért alszanak a virágok? |
| 19:56 | Hazudott a szívtipró Ruby? |
Legolvasottabb hírek
|
Malmőben elszabadult a pokol, hazánkat támadják
|
| Óriási tapsviharral köszöntötték ByeAlexet |
| Csatornában találták meg az üzletemberek holttestét |
| Világszerte magyarul éneklik ByeAlex dalát |
| Hihetetlen leletre bukkant egy fiú |
| Kilenc hónapos csecsemő hunyt el, rejtélyes halál Sarkadon |



