"CDU" címkével ellátott hírek
Újabb vita kezdődött a menekültügyi szabályozásról a német kormánypártok között, ezúttal a menedékkérőknek járó juttatások ügyében - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
Tavaly is folytatódott Németországban a hagyományos néppártok taglétszámának csökkenése, a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) ismét több ezer tagot veszített, az ellenzéki pártok többségénél viszont a taglétszám emelkedését regisztrálták 2018-ban egy kedden megjelent összesítés szerint.
A 2018-ban folytatott viták után új fejezetet kezd és a konstruktív, építő együttműködésre törekszik az új évben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége - hangsúlyozta a két párt új elnöke kedden Berlinben, első közös nyilvános rendezvényükön.
Megkezdi 2015 óta követett migrációs politikájának felülvizsgálatát a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) - jelezte egy vasárnapi német lapinterjúban a párt elnöke.
Erősödik az ellenállás a kormányzó német Kereszténydemokrata Unióban (CDU) az ENSZ globális migrációs csomagjával szemben, ezúttal a párt parlamenti (Bundestag-) képviselőinek egy csoportja bírálja a tervezett megállapodást - írta kedden a Die Welt című német lap. A CDU testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a koalíciós partner Német Szociáldemokrata Párt (SPD) részéről viszont jelezték, hogy támogatják az egyezményt.
Angela Merkel német kancellár a pártelnöki tisztségéről való lemondásával lehetőséget ad egy párhuzamos politikai erőtér kialakulásához és ezzel súlytalanná válik a német politikában - mondta a Századvég Alapítvány vezető kutatója a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában kedden.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Hessen tartományban tartott törvényhozási (Landtag-) választáson a hétfő hajnalban közzétett hivatalos előzetes végeredmény szerint.
Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökének vereségeként értékelte szerdai kommentárokban a német sajtó, hogy a pártelnök-kancellár bizalmasát leváltották a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának éléről.
Egy évvel a választások után példátlan mértékben csökkent a német kormánypártok támogatottsága a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője körüli vita miatt - mondta Pócza István, a Századvég munkatársa az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A német konzervatívok a jelek szerint megunták a budapesti provokációkat. A Fidesz két feltételt kapott, és bár egyik sem lehetetlen kérés, a kommunikációjuk nem lenne egyszerű Magyarországon.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
6 210 Ft