"DR. GÖRGÉNYI ERNŐ" címkével ellátott hírek
A kastélyok és a kúriák az uniós csatlakozás legnagyobb nyertesei, számos támogatás segíti megmentésüket – mindezt dr. Virág Zsolt projektmenedzser mondta Gyulán, a Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban – A gyulai Almásy-kastély évszázadai című beruházás alapkőletételen. Az eseményen részt vett Dr. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki reméli, hogy a beruházás befejezése után évente 40-50 ezer látogató megfordul majd a felújított épület falai között.
Csütörtök délelőtt tartott közgyűlést a gyulai képviselő-testület. Az ülésen több fontos napirendi pontban is döntés született, többek között elfogadták a 2014-es költségvetést.
Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg szombaton a Gyulai Sportbált, a városi sportcsarnokban. A gálán az előző év legeredményesebb sportolói, edzői és csapatai kaptak kitüntetést.
Gyula város önkormányzata csütörtökön gazdájává vált a Gyulai Húskombinátnak, miután annak teljes vagyonát megvásárolták. Mindezt Budai Gyula államtitkár és dr. Görgényi Ernő polgármester jelentette be.
Gyermekvédelem, esélyegyenlőségi program, közvilágítás, adósságkonszolidáció – többek között ezeket a napirendi pontokat is megtárgyalták csütörtökön, Gyulán, a testületi ülésen dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármesterének vezetésével.
Szándéknyilatkozatot írt alá a Gyulahús Kft. és a Complete-Food Tanácsadó és Szolgáltató Kft. szerdán Gyulán. A cél az együttműködés mellett az, hogy javuljon a magyar közétkeztetés színvonala, minél inkább helyi, magyar termék kerüljön a tányérokra, és egészségesebben táplálkozzanak az érintettek.
Mentőövet dobott a kormány az ország legrégebbi, Békés megye egykori húsipari zászlóshajójának, a gyulainak, amely egyszer, évtizedekkel korábban már igen nehéz helyzetbe került. A hír6.hu most áttekintést ad a dicső múltról, az elmúlt évek kilátástalannak tűnő helyzetéről és a reményteli jelenről, jövőről.
Új körülmények között hagyományos ízek - húsvétra ismét a boltokba kerül a gyulai. Ezekben a hetekben kezdi meg a termelést ugyanis az a cég, amelyet a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát helyére hoztak létre. A Gyulahús Kft. teljes egészében önkormányzati tulajdonú, és már készül az üzleti terv is. A város a kormánytól 1, 8 milliárd forintot kapott a helyi gazdasági élet fellendítésére, ebből jut a gyulai kolbászra is, amely - ezt ígérik az új cég vezetői - ugyanolyan lesz, mint régen.
Gondosan megmetszett lúdtollal írtak merített papírra, különféle régi levelek hajtogatását gyakorolták, pecséteket öntöttek és más látványos fogásokkal ismerkedtek meg csütörtökön a gyulai önkormányzati fenntartású általános iskolákat tömörítő szervezet, a GYAKI tanulói a gyulai székhelyű Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltárban (MNL BML).
Mint a madár, úgy elrepült Gyulán a Fregatt és a szomszédos Lidó étterem terasza. A fürdőváros önkormányzata képviselő-testületének vonatkozó, tiltó rendelete értelmében és a Lidó hangerősítővel megvalósuló zeneszolgáltatása miatt – a környéken lakók tiltakozásának eleget téve – elbontották az éttermek úgynevezett kiülős részegységeit.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft