"ORBÁN VIKTOR" címkével ellátot hírek
A miniszterelnök szerint Magyarország két évvel ezelőtt nemcsak kormányt, hanem gondolkodásmódot is váltott, és főképp ebből adódnak vitái az Európai Unióval.
Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. A kormányfő ezt újságíróknak mondta Budapesten, a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban. Szólt arról is, támogatja, hogy megmaradjon a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó, a tervezett tranzakciós illetékről pedig azt mondta, azt a pénzintézetek fizetik majd.
A kormányfő közlése szerint Magyarország gyors tárgyalásban érdekelt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Félórás megbeszélést tartott Orbán Viktor magyar miniszterelnök szlovák kollégájával csütörtökön Varsóban.
Orbán Viktor miniszterelnök egyebek között arról biztosította José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnököt keddi brüsszeli találkozójukon, hogy a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét semmi sem veszélyezteti. Hozzátette, hogy a Velencei Bizottság által javasolt azon lépéseket, amelyeket a kormány már elfogadott, gyorsan és egészében végre is hajtja.
Demokratikus Koalíció (DK) vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Orbán Viktor ellen hétfőn az Országgyűlésben - közölte a párt nevében Vadai Ágnes független országgyűlési képviselő.
Ma este ismerteti az új államfő személyére vonatkozó javaslatát Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséggel.
Orbán Viktor szerint a sajtóban megjelent nevekhez képest várhatóan semmilyen meglepetés nem lesz az államfőjelölt személyével kapcsolatban.
Szerezni kellene záptojásokat, merengett el egy férfi a Békés Megyei Tudásház és Könyvtárban, amikor meghallotta, hogy Gyurcsány Ferenc Békéscsabára érkezik. Jó sokan várták csütörtök délután a Fegyveres Erők Klubjával (FEK) szemben lévő fás, füves területen a volt szocialista miniszterelnököt, ám jó néhány civil polgár kimondottan nem lelkesedett érte. A hangoskodásban, szidalmazásban a demonstrációra napok óta készült Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt aktivistái és az új magyar gárdások vitték a prímet.
Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter közlése szerint a miniszterelnök nem köteles nyilvánosságra hozni a szabadsága alatti tevékenységével kapcsolatos adatokat.