"SZABÓ GYULA" címkével ellátott hírek
Egyszerűen fogalmazva, egy újabb lába nőtt a Csaba Talk Kft.-nek, még pedig az elektromos kerítések viszonteladása és telepítése című etap. Itt azonban meg kell állni egy gondolat erejéig: ugyanis a vállalkozás rém ütős szlogene vagy ars poeticája eddig így festett: a gyengeáram az erősségünk! Ráadásul a cég költözik, így az új cím által új névjegyekre, bélyegzőre, stencilekre… és most már egy új jelmondatra is szükségük lesz – mivel egy elektromos kerítésbe csaknem fognak 9 Voltot bevezetni. De nem kell félni! Féljen az, ki a sötétben bujkál, és rossz szándékkal botorkál... Egyébként, ha a zsivány épp csak egy ujjbeggyel is hozzáér az objektumot őrző berendezéshez, egy olyan minimális fizikai elégedetlenségben lesz része, hogy nyomban kereket old. Bővebben, lejjebb!
Mivel március óta nem adtunk hírt a békéscsabai Csaba Talk Kft. házatájáról, így most sürgősen pótoljuk az elmaradásunkat, és nyomban a cég ügyvezetőjével (magyar hangja: Szabó Gyula) el is utaztunk a sarkadi UNIT C&C Kft-hez. A hajdúvárosi cipzárgyárban Bubori Beáta és Marco Cavelli ügyvezetők fogadtak bennünket.
A Mindig TV Extra, az Antenna Hungária lakossági szolgáltatása új ügyfélszolgálati pontot nyitott a békéscsabai Telemax-szal együttműködésben március 9-én. A fővárosi telekommunikációs cég vezetői és munkatársai is részt vettek a megnyitón és nem érkeztek üres kézzel: egy Király Gábor által dedikált futball labdát hoztak magukkal. De kinek? Hamarosan kiderül!
A Mindig TV Extra, az Antenna Hungária lakossági szolgáltatása új ügyfélszolgálati pontot nyitott a békéscsabai Telemax-szal együttműködésben március 9-én. A fővárosi telekommunikációs cég vezetői és munkatársai is részt vettek a megnyitón és nem érkeztek üres kézzel: egy Király Gábor által dedikált futball labdát hoztak magukkal. De kinek? Hamarosan kiderül!
Egy-egy városszépítő beruházásnak (még szebben fogalmazva: rehabilitációs, ne adj’ isten, revitalizációs programnak) számos, első fleshre nem látható pontja is van. Azaz, az épületfelújítások, a tetszetős köztéri burkolatok, a gyönyörű növényzetek stb. megjelenésén kívül a kornak megfelelően egy teljesen, mégis hétköznapi elemei is kinőnek a kandeláberek szárairól: a térfigyelő kamerák. (x)
Egy-egy városszépítő beruházásnak (még szebben fogalmazva: rehabilitációs, ne adj’ isten, revitalizációs programnak) számos, első fleshre nem látható pontja is van. Azaz, az épületfelújítások, a tetszetős köztéri burkolatok, a gyönyörű növényzetek stb. megjelenésén kívül a kornak megfelelően egy teljesen, mégis hétköznapi elemei is kinőnek a kandeláberek szárairól: a térfigyelő kamerák.
A Csaba Talk Kft. több mint 20 százalékos növekedést ért el a 2015-ös esztendőben – vont mérleget kérdésünkre Szabó Gyula. A békéscsabai vállalkozás tulajdonos-ügyvezetője azt is elmondta, a gyengeáramú hálózatok piacán ez az eredmény országos összevetésben is kiugróan magasnak tekinthető. (x)
Videós interjúsorozatot indítottunk azért, hogy a helyi KKV-szektor szereplőit vegyük sorra. Ez egyfajta kísérlet a részünkről, melynek keretében arra voltunk, illetve vagyunk kíváncsiak, hogy a gazdasági élet Békés megyei, békéscsabai szereplői hogyan látják saját helyzetüket, illetve adott esetben, nehéz körülmények között mi lehet a fejlődés, fejlődésük kulcsa.
Ingyenes szaktanácsadással és meggyőző akciókkal várják az érdeklődőket Békéscsabán, a Gyóni Géza utcai Telemax szaküzletben. A cég a UPC Direct legnagyobb viszonteladója térségünkben. A nemzetközi vállalat révén eddig kizárólag TV-szolgáltatást értékesítettek, novembertől azonban telefon-és internet-szolgáltatással is bővült a kínálati paletta – tájékoztatott Szabó Gyula a szaküzletet működtető Csabatalk Kft. tulajdonos-ügyvezetője. (x)