"SZARVAS PÉTER" címkével ellátott hírek
A válsz: az Univerzál Zrt. Ferro Pont, Berényi úti telephelyén. A keddi ünnepélyes átadón többek között elhangzott, a naperőmű beruházásának az összköltsége 185 millió forint volt, amelyet a vállalat hitelből és önerőből valósított meg.
A szombat-vasárnapi női röplabda tornával kapcsolatban a szervezők és érintettek sajtótájékoztatót tartottak hétfő kora délután, a fő szponzor békéscsabai centrumában, azaz az AutoMobil Körös Kft., Szarvasi úti Volkswagen szalonjában. (Ott voltak a BRSE-s lányok is; az ember először azt hitte, szépségversenyre jött. Is.)
A húsz éve beindult Csabai Kolbászfesztivál idén (ez a 21.), a 21-es számok bűvöletében startolt – legalábbis Hégely Sándor vagy huszonegy féle kombinációt sorolt fel fesztiválnyitányában csütörtök este, 21-3 órakor.
A Békéscsabai Jókai Színház augusztus 23-án tartotta meg évadnyitó társulati ülését, melyet a színház teljes stábja mellett jelenlétével megtisztelt Szarvas Péter, a város polgármestere és Túriné Kovács Márta, az Oktatási, Közművelődési és Sport Osztály vezetője.
Békéscsabát két ifjú hölgy, Mihály Réka atléta és Zsilinszky Orsolya úszó képviseli a július 18-án, a törökországi Samsunban startoló XIII. Siketlimpián. Ennek apropóján csütörtök reggel a város prominensei támogatást adtak át a mosolygós úszólánynak.
A magyarság egyik legfájóbb történelmi pillanatára emlékeztek csütörtök délután a békéscsabai Trianon–emlékműnél.
Újra összeült szerdán a városháza Mokos termében a Békéscsaba 300 Várostörténeti Emléktestület, és már jövő évi eseményekről, programokról egyezettek.
„Nagy vonatozó vagyok, így amikor nyáron egy tollvonással elvették tőlünk a budapesti IC kocsikat, meglehetősen nagy érvágás volt” – kezdi levelét egy olvasónk.
Stratégiai cél a felsőoktatás további fejlesztése a megyeszékhelyen. Erről állapodtak meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, Békéscsaba város önkormányzatának, valamint a békéscsabai campus fenntartójának, a Szent István Egyetemnek a képviselői (február 3-án, Budapesten). A Modern Városok Program keretében kormány-előterjesztés készül, amely hosszútávon fenntartható képzési struktúrát létesít Békéscsabán és az annak kialakításához szükséges forrásokat is biztosítja. Békéscsaba önkormányzata egyedülálló ösztöndíj-csomaggal támogatja a campus hallgatóit – áll Szarvas Péter polgármester és Kiss Tibor alpolgármester, a hír6.hu-hoz hétfőn eljutatott közleményében. Írásunk másik részében a fentiekkel kapcsolatban megkérdeztük Miklós Atillát is, az MSZP Békés megyei 1. választókerületi szervezetének elnökét, aki a ***-ot követően fejti ki a véleményét.
Megszüntette a nyomozást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a békéscsabai Joghatás Kft. ellen, a hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőeljárás lezárult - válaszolta a rendőrség csütörtökön az MTI megkeresésére.