"VIDNYÁNSZKY ATTILA" címkével ellátott hírek
Vidnyánszky Attila Kossuth-díjas rendező, a Nemzeti Színház igazgatója vehette át Ferencváros József Attila-díját a Gát utcai József Attila Emlékhelyen csütörtökön, a magyar költészet napján Bácskai Jánostól, a IX. kerület polgármesterétől.
Magyarázatot vár Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a bécsi Burgtheater váratlan akciójára, amelyben politikai nyilatkozatot olvasott fel a társulat egyik tagja a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) vasárnap.
Munkás időszakként éli meg ezeket a hónapokat a Nemzeti Színház igazgatója. Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta, elkészült a teátrum nemzetközi fesztiváljának programja, a MITEM résztvevői között van Matthias Langhoff, Luk Perceval és a Piccolo Teatro is.
Következő bemutatója, a Bánffy Miklós drámájából születő Isten ostora című előadáshoz kapcsolódva a Nemzeti Színház szombaton azonos címmel szakmai konferenciát rendez, amelyet a legendás hun király, Attila emlékezetének szentelnek.
Évente 5-5,5 millió színházjegyet adnak el, ami azt jelenti, hogy a rendszerváltás óta a legkevesebb nézőt vesztő művészeti ág a színház - mondta el Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke hétfőn Kecskeméten a társaság közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Vidnyánszky Attila marad a Magyar Teátrumi Társaság elnöke, így döntöttek a szervezet hétfői tisztújító közgyűlésének résztvevői Budapesten.
Tíz saját bemutatóval készül a következő évadra a Nemzeti Színház - közölte az intézmény főigazgatója az évadnyitó társulati ülésen, ahol a kaposvári színművészeti egyetem másodéves diákjai Vörösmarty Mihály Árpád ébredése című darabját adták elő - olvasható a híradó.hu-n.
Vastapssal búcsúzott igazgatójától, Vidnyánszky Attilától szerdai évadzáró ülésén a debreceni Csokonai Színház társulata.
Vasárnap 16 órától árusítja a jegyeket a Nemzeti Színház jövő évadának első előadására, Tamási Áron Vitéz lélek című művének bemutatójára a teátrum júliustól kinevezett vezetője, Vidnyánszky Attila a társulat új tagjaival.
Vidnyánszky Attila a társulat mintegy negyedével nem kíván együtt dolgozni, hogy ki marad a jövő évadban is a színháznál, az április végén derül csak ki.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft