"A DAL" címkével ellátott hírek
Hatalmas dolog, hogy így ismeretlenül, szinte a semmiből hoztuk el A Dal 2019 második díját, fogalmazott a minap Balázs Zsolt. Az echte Békés megyei Acoustic Planet bésszer-gépkezelője szó szerint a zenekar talapzata: nemcsak az F-kulcs-univerzumból – az olykor a violin-tartományba való szabad szárnyalásai végett, hanem erkölcsileg-szociálisan-gazdaságilag (elég legyen mán!) kvázi ő viszi a hátán az egyesületet. Most ő jön, mert megérdemli.
Balázs Fecó és zenekara lesz A Dal 2019 harmadik válogatójának vendégfellépője, az adást 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
A Dal 2018 végső döntőjébe Dánielfy Gergely, az AWS, Király Viktor és a yesyes jutott be.
Fantasztikus látni, hogy a szakma is elismeri, fontosnak tartja A Dal című műsort - mondta Mező Misi, A Dal 2018 zsűritagja az MTI-nek. A közmédia dalválasztó showja szombaton indul az első tíz versenyző produkciójával.
Szombaton indul A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó lesz látható és hallható élőben a Duna televízióban.
Bemutatták A Dal 2018 harminc elődöntős produkcióját szerdán a budapesti Akvárium Klubban. A dalválasztó show-t immár hetedik alkalommal rendezi meg a közmédia.
Kiírták A Dal 2018 pályázatát, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nyilvánosságra hozta a jelentkezési feltételeket a hazai dalválasztó műsor hetedik évadára.
A rapper-műsorvezető nagyon kiakadt A Dal döntője után kiadott (egyes) cikkekre. Úgy véli, azok a gyűlöletkeltésből próbálnak bevételt generálni.
Csalódottak a nézők A Dal végeredménye miatt. Az egyik aláíró például megjegyezte: menjen a zsűri a pokolba.
Megvan A Dal 2016 győztese: idén Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie képviseli Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Összesen nyolcan versengtek, és a mezőny a zsűri pontozásával négyre szűkült. Freddie mellett Oláh Gergő, a Kállay Saunders Band és Petruska volt versenyben. Végül a tévénézők választották ki a nyertest. Freddie májusban lép színpadra a svéd fővárosban, Stockholmban, az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft