"ÁFACSALÁS" címkével ellátott hírek
A magyar innovatív megoldások mellett nemzetközi összefogás is szükséges az országok határait kihasználó áfacsalásra szakosodott céghálók felszámolására, a tagállamok adóhatóságai közti információáramlás felgyorsítása segíthet a feketegazdaság elleni küzdelemben - mondta az MTI-nek Izer Norbert.
Szlovákiai élelmiszeripari termékekkel összefüggő, kétmilliárdos áfacsalási ügyben emelt vádat nyolc ember ellen a Fővárosi Főügyészség - tudatta Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményben hétfőn.
Az ügyészség 16 ember ellen emelt vádat, akik a betonacél-kereskedelemben építettek ki fiktív cégláncolatot, és így csaltak el 400 millió forintnyi áfát - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.
Betonacél-kereskedést folytató bűnszervezetet számoltak fel Nógrád megyében, a bűnszervezet áfacsalással több mint négyszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek. Az ügyben tizenöt embert gyanúsítanak költségvetési csalással - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI.
Egymilliárd forintnál is több kárt okozott a költségvetésnek az az áfacsaló bűnszervezet, amelyet a napokban füleltek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-magyarországi pénzügyi nyomozói Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az összehangolt akcióban csaknem ugyanilyen értékben foglaltak le különböző vagyontárgyakat, számlákon lévő pénzt - közölte a NAV sajtóreferense az MTI-vel kedden.
Elsőfokú ítélet született egy százmilliós ügyben.
A gyanú szerint csaknem egymilliárd forinttal károsította meg egy cégláncolat a költségvetést, az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával "ügyeskedtek" - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli bűnügyi igazgatósága azon bűnszervezet tagjai ellen, akik elektronikai és háztartási gépek kereskedelmével több mint 2 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést - közölte a NAV az MTI-vel kedden.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft