"ÁLDOZAT" címkével ellátot hírek
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan megverte a napokban munkatársát, hogy az belehalt sérüléseibe - közölte a területileg illetékes törvényszék szóvivő bírája hétfőn.
Háromszáznál is több embert kellett evakuálni szombaton Gent közelében egy mérgező anyagot szállító vonatszerelvény kisiklása és kigyulladása miatt.
Újabb öt ember halt meg a tavaly felfedezett, egy korábbi pusztító kórhoz, a SARS-hoz közel álló koronavírus miatt, míg kettőt az intenzív osztályon ápolnak - közölte a szaúd-arábiai egészségügyi minisztérium csütörtökre virradóra.
Kiemelt apróhírdetésekTovábbi apróhirdetések (41046 db) »
Megkezdődött hétfőn a Debreceni Törvényszéken annak az egerlövői férfinak a büntetőpere, aki tavaly Debrecenben homoszexualitása miatt gyilkolt meg egy embert - közölte az intézmény szóvivője.
Velika Ivanca lakói azt feltételezik, hogy az egyébként példás gazdálkodónak, segítőkész szomszédnak számító apa azért gyilkolt, mert 42 éves egyetlen fiúgyermeke nem nősült meg.
A rák az elsőszámú halálozási ok Pekingben, a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedések listáját pedig a tüdőrák vezeti - derült ki a kínai média keddi jelentéseiből.
Tizenhárman, köztük gyermekek vesztették életüket abban a tűzben, ami egy ranguni muzulmán iskolában ütött ki kedd hajnalban. A rendőrség szerint a tüzet rövidzárlat okozta, és nincs köze az elmúlt hónapok erőszakos cselekményeihez a muzulmánok és a buddhisták között.
- A rendőrség hétfőn reggel 6 órakor az egyik helybeli kocsmában elfogta egy tavalyi szeghalmi rejtélyes közlekedési baleset, haláleset gyanúsítottját - tájékoztattak társadalmi kapcsolataink. Rejtélyes haláleset borzolta a köznyugalmat éppen egy esztendeje Szeghalmon. A helybeli 56 esztendős Sz. S. holttestét tavaly március 28-án az Ó-Berettyó Árpád utca felőli oldalán saját sógora, az akkor 69 esztendős Cseh István találta meg.
Két ember meghalt, legalább 17 megsebesült két pokolgép robbanásában, valamint az azt követő lövöldözésben Pesavárban.
Kigyulladt egy lakóépület péntek reggel Tiszaigaron, a lángoló házból kimentettek a tűzoltók egy nőt, aki azonban a helyszínen belehalt sérüléseibe - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Hírek
Legfrissebb hírek
| 22:01 | A Notre-Dame-ban lett öngyilkos |
| 20:34 | Mostantól ez már nem sör |
| 20:25 | Az ösztöndíjasoknak ennyi ideig kell itthon dolgozniuk |
| 20:21 | Százharminc éves torpedóra bukkant a delfin |
| 19:50 | Ferenc pápa nem ördögűző |
| 19:37 | Gyilkosságért és lopásért kivégezték őket |
Legolvasottabb hírek
| Óriási tapsviharral köszöntötték ByeAlexet |
| Csatornában találták meg az üzletemberek holttestét |
| Világszerte magyarul éneklik ByeAlex dalát |
| Hihetetlen leletre bukkant egy fiú |
| Katalin és Vilmos kifecsegte a titkot |
| Kiadták a riasztást: érkezik a front |



