"ÁLLÁSKERESŐ" címkével ellátott hírek
Az állami foglalkoztatási szervként eljáró Békés Megyei Kormányhivatal a korábbi évekhez hasonlóan 2017. évben is meghirdeti az „Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatás” iránti pályázati felhívását.
Márciusban 462 ezer álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában, több mint egy hónappal, illetve egy évvel korábban - közölte az NFSZ honlapján pénteken.
Év végéig 2134 álláskereső vette igénybe a 2012. októberétől elérhető lakhatási támogatást, amelynek egyes szabályai januártól módosulnak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI érdeklődésére.
A következő két évben 40 milliárd forintot fordít a kormány mintegy 40 ezer álláskereső fiatal képzésére, illetve foglalkoztatására - jelentette be a munkaerőpiacért felelős államtitkár. Czomba Sándor hozzátette: jelenleg 40-50 ezerrel több 25 év alattinak van munkája, mint 2010-ben. Eközben egy felmérés szerint egyre több kis- és közepes vállalkozás tulajdonosa éri el a nyugdíjkorhatárt, így egyre nagyobb szükség van az utánpótlásra.
Szeptemberben a Nemzeti Munkaügyi Hivatal adatai szerint 380 200 ember keresett munkát Ilyen alacsony létszámot legutóbb 2006 szeptemberében mértek.
Több 10 ezer diploma porosodik a felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályain azért, mert a hallgatóknak már csak a nyelvvizsgájuk hiányzik. A most induló Diplomamentő program három milliárd forintos keretére 10 ezren pályázhatnak. A program részleteiről az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője beszélt a Kossuth Rádiónak.
Kedvezőnek értékelték a KSH által közölt tavaly őszi foglalkoztatási adatokat az MTI által megkérdezett szakértők, a gazdasági tárca pedig azt emelte ki: a kormány kitűzött céljainak megfelelően folyamatosan nő a foglalkoztatottság, ami a növekedési fordulat egyértelmű bizonyítéka.
Folyamatosan csökken az álláskeresők száma Kaposváron, a pozitív folyamat június óta tart - közölte a városháza szóvivője az MTI-vel kedden.
Az idén októberben 488 600 álláskeresőt tartott nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat; ez az előző év azonos hónapjához képest 6,6 százalékos csökkenést, októberhez képest pedig 0,9 százalékos növekedést jelent - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Mindenhol azt halljuk, hogy mekkora a munkanélküliség, milyen nehéz manapság elhelyezkedni. Közben meg munkáltatók munkaerőgondokkal küzdenek, álláshelyeket nem tudnak hetek, hónapok alatt sem betölteni. Mi lehet az ok? Nem jó helyen keresgetnek a munkáltatók vagy dolgozni nem akarnak az álláskeresők? A tapasztalatok inkább az utóbbi irányba mutatnak.