"ÁRAK" címkével ellátott hírek
Bécsben az árusoknak összesen 23 ezer eurót, tehát 7 és fél millió forintot kell fizetniük a stand bérléséért 6 hétre. Budapesten nem egységes a bérleti díj- írja az atv.hu a Heti Napló riportja alapján.
Több mint ötvenszeres különbség is lehet a magyarországi sírhelyárak között, a temetés helyszínétől függően a sírhelyek és urnafülkék megváltásának díja 11 ezer és 600 ezer forint között van - derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. megbízásából végzett országos felmérésből.
Az Eurostat közölte a legfrissebb adatokat.
Közel háromszoros volt tavaly a különbség a legolcsóbb és a legdrágább ország árszínvonala között az Európai Unióban.
Magyarországon évente 1,5-1,8 millió család állít az ünnepekre karácsonyfát. Az árak az elmúlt évekhez hasonlóan alakulnak az idén is, fajtától függően 1500 és 7000 forint között kérnek a fa méteréért.
Szakértők szerint most még jó áron lehet lakást venni. Idén eddig 45 ezer lakást adtak el az országban. Ez 13 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ezzel párhuzamosan nőtt az ingatlanok négyzetméter ára is.
Aki kilátogatott a Csabai Kolbászfesztiválra, a sok-sok program mellett finom illatok részese is lehetett. Az ínycsiklandozó kifőzdék nagy vonzerőt jelentettek. Emellett kirakodóvásár, bor, sör és pálinka is vásárolható volt a fesztiválon. A Nap kérdésében arra voltunk kíváncsiak, a vendégek elégedettek-e a rendezvény áraival.

A tudatos vásárló nemcsak arra figyel, milyen alapanyagokból készült a termék, amit meg szeretne vásárolni, az is fontos számára, hol állítják elő az árut. A Nap kérdésében megszólított békéscsabaiak egy részének fontos, hogy a munkahelyek megtartását támogassa a hazai termékek vásárlásával, mások inkább a termék árát helyezik előtérbe.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó