"ÁSATÁS" címkével ellátott hírek
18. századból származó 67 sírt, főleg gyerekek maradványait ásták ki a szakemberek egy épülő társasház helyén a Felhő utcában. Az ehhez hasonló nyilvántartott lelőhelyekre kötelező régészeket hívni.
Kora bronzkori település maradványai kerültek napvilágra Budafokon a Budapest komplex integrált szennyvízelvezetése (BKISZ) elnevezésű projekt keretében zajló csatornaépítés során, a munkagödörben őskori kerámia- és állatcsontok töredékeire, illetve faszenes, égett földrétegre leltek, valamint egy leégett ház omladékának maradványait is feltárták.
Eddig ismeretlen, feltehetően több ezer éves templomot fedeztek fel házuk alatt illegális ásatást végző kairóiak.
Valószínűleg az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb hazai késő bronzkori régészeti lelőhelye került elő a 21-es számú főút szélesítése miatt elvégzett ásatásokon, a Nógrád megyei Jobbágyi község határában – mondta el az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének régésze kedden az MTI-nek.
Késő szarmatakori települést tártak fel régészek Békéscsabán, a mezőberényi út mellett. A szarmaták kései korszakából eddig kevés lelet került elő, a békéscsabai szarmata falu egy részét a városi hulladéklerakó bővítése során tárták fel - tájékoztatta Bácsmegi Gábor régész az MTI-t.
A Sárréten egyre kevesebb a sziki birka. Pedig sziki birkából készül a legfinomabb pörkölt. Ugyanis különlegesen finom a húsa, és nem olyan faggyús, mint a többi birkáé. Ez azért van, mert nyáron, amikor nagy a szárazság, a sziki birka csak a sót nyalogatja, és arra vizet iszik. Azoknak a táborozóknak, akik a múlt század hetvenes éveiben a mágori dombnál töltötték nyaraikat régésztáborokban, volt alkalmuk megtapasztalni, milyen is a valódi sziki birkapörkölt.
Az eső újabb falat mosott el a pompeji ásatásokon. Ezúttal a Via Stabiana utca egyik üzlethelységének oldalsó fala omlott le a vasárnapi heves esőzésben.
Az eddig feltárt legnagyobb újkőkori kínai város négyezer éves erődítményére bukkantak az északnyugat-kínai Sanhszi tartományban.
A tatárok pusztítása elől rejthették el a 13. században azt a kétélű pallost, sarlót és lóvakarót, melyeket Csanádpalota határában, az M43-as autópálya régészeti feltárása közben találtak meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészei. A munkálatok során további érdekes leletek, például két összekötözött végtagú csontváz is előkerült.
Brazília utolsó uralkodójának elefántcsont fogkeféje is megtalálható ama 200 ezer tárgyi lelet között, melyeket egy Rio de Janeiro-i ásatáson fedeztek fel.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft