"ÁTVERÉS" címkével ellátott hírek
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány és a Fidesz ismét átveri a meddő párokat, mert a lombikbébiprogramról szóló kormányhatározat szerint a többlettámogatásból megvalósuló hatezer lombikbébi kezelést kizárólag az állami tulajdonban lévő intézetek végezhetik - mondta Ráczné Földi Judit, a DK elnökségi tagja szerdán az MTI-nek.
Az MSZP megpróbálja átverni az embereket, amikor arról beszél, hogy a családok szeptemberben nem kapnak családi pótlékot, ugyanis azt az érintettek már az iskolakezdés előtt, augusztusban megkapták - reagált a Fidesz az MSZP csütörtöki sajtótájékoztatójára.
Veszélyes a karácsonyi vásárlás az interneten? A Kürt biztonsági szakemberei csokorba gyűjtötték, hogy laikusként is miként van mód a védekezésre.
A rendőrség arra buzdítja az idős embereket, jelentsék fel az őket különböző módszerekkel átverő csalókat, mert így tudnak hatékonyan fellépni ellenük - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnügyi Főigazgatóságának alezredese szombaton az M1 aktuális csatornán abból az alkalomból, hogy az ORFK kampányt indít az idős emberek biztonságáért.
Évek óta zeng a média az üdülési jogok körüli visszásságokról, a vásárlás veszélyeiről, 2015-re mintha ennek meg is lett volna az eredménye. Azóta a nyűggé vált jogok eladása körül szaporodnak a botrányok, és a több millió forintos csalások - olvasható a híradó.hu-n.
Több mint 1400 eurós (435 ezer forint) telefonszámlát kapott egy spanyol nő, miután 56 órán, azaz két és fél napon át tartotta a vonalat, ahol azt ígérték, segítenek, hogy munkanélküli fia állást kapjon.
Egyre több olyan idős keresi meg a Kosár című műsor stábját, aki állítja, vannak olyan egészségfelmérések, melyek után - ahogy ők fogalmaznak - már-már kényszerítik őket, hogy csillagászati árakon különböző termékeket vásároljanak. A Kosár-riportokban bemutatott, hatalmas összegeket kifizető nyugdíjasok között azonban van néhány szerencsés is. Ugyanis miután bemutatták átverésük történetét, visszakapták a pénzüket - olvasható a híradó.hu-n.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint több száz fiatal vállalkozót tart sakkban a kormány azzal, hogy visszatart elnyert pályázati támogatásokat.
Már a termékbemutatók sem a régiek: nem utazni hívnak bennünket, hanem szűrésekre. Itt aztán gyorsan kiderül, hogy betegek vagyunk, és gyógyírt csak az ott kínált, több százezer forintos csodakészülékek jelenthetnek.
Érdemes odafigyelnie annak, aki jó minőségű fagylaltot vagy jégkrémet akar vásárolni, ellenkező esetben sok minden megtévesztheti. Baj lehet például a csokoládé- és a levegőtartalommal is: előzőből gyakran túl kevés, utóbbiból túl sok kerül a hideg édességbe.