"BALASSI TÁNCEGYÜTTES" címkével ellátott hírek
A Békéscsabai Jókai Színház idei évadának első előadása egy régi/új darab, már közel 20 éves azaz alap, amit idén tavasszal újítottak fel, és amit most ismét láthat a nagyérdemű ifjabbik nemzedéke, de újragondolva, kicsi másként, mint eddig valaha. A Balassi Táncegyüttes és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukcióját október 8-án láthatja először a közönség.
A Békéscsabai Jókai Színház idei évadának első előadása egy régi/új darab, már közel 20 éves azaz alap, amit idén tavasszal újítottak fel, és amit most ismét láthat a nagyérdemű ifjabbik nemzedéke, de újragondolva, kicsi másként, mint eddig valaha. A Balassi Táncegyüttes, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukcióját október 8-án láthatja először a közönség.
Gyerekszemmel – egész estés (55 perces) darabbal debütált vasárnap a békéscsabai Balassi Táncegyüttes, a Jókai színházban. A mese-tánc-színjáték háromszögre épülő Ládafia a közel húsz esztendeje bemutatott, bő kétórás Égigérő fa kvázi high-tech változata. Ugyanis a kilencvenes évek óta szinte ennyivel ropjuk gyorsabban az élet nevezetű megoldást. Mindkét darab rendező-koreográfusa Mlinár Pál, csak az új verzénél illik odaillesztenünk az ifjabb jelzőt is.
Gyerekszemmel – egész estés (55 perces) darabbal debütált vasárnap a békéscsabai Balassi Táncegyüttes, a Jókai színházban. A mese-tánc-színjáték háromszögre épülő Ládafia a bő húsz esztendeje bemutatott, közel kétórás Égigérő fa kvázi high-tech változata. Ugyanis a kilencvenes évek óta szinte ennyivel ropjuk gyorsabban az élet nevezetű megoldást. Mindkét darab rendező-koreográfusa Mlinár Pál, csak az új verzénél oda kell illesztenünk az ifjabb jelzőt is.
Augusztus 20-án Békéscsaba városa nagyszabású produkcióval kedveskedett a lakosságnak: István, a király lépett színre a Főtéren. Most azonban a Békéscsabai Jókai Színház falai között próbálják a magyar rockoperát.
A Jókai színházban sürög-forog mindenki, két hét múlva bemutatják az István, a király című rockoperát. A színészek szerepet tanulnak, énekórára, ruhapróbára járnak, a Balassi Táncegyüttes tagjaival pedig a Honvéd Táncszínház tánckarvezetői foglalkoznak.

Népzenétől hangos a Szanazugi Ifjúsági Tábor, diákok töltik szünidejüket a kellemes környezetben fekvő központban. A Hétpróbás Néptánciskola szervezte néptánctáborban több mint 80 gyerek ropja kellemes zenére a Dél-alföldi és mezőkeszüi táncokat.

Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft