"BRAD PITT" címkével ellátott hírek
Legalábbis a válási folyamatot felfüggesztették. A kapcsolatuknak jót tett, hogy Brad Pitt már nem iszik.
A fedélzeti kamerák heves vitát rögzítettek a Brangelina családot szállító magángépen.
A Jolie – Pitt házaspár válásának a híre önmagában is nagy port kavart föl, különösen amikor a lapok megszellőztették, hogy a hirtelen szakítás háttérben Pitt gyermekbántalmazása áll. A gyerekek elleni verbális, emocionális vagy tettleges erőszak minden fejlett országban bűntettnek számít, és jogkövetkezményei vannak - mondta Sófi Gyula gyermekpszichiáter - írja a híradó.hu.
Állítólag biztonsági kamerák is rögzítették, hogy együtt érkeznek a belvárosi hotelbe.
Cáfolta a Los Angeles-i rendőrség csütörtökön azokat az amerikai médiaértesüléseket, amelyek szerint gyermekbántalmazás gyanúja miatt vizsgálatot folyik Brad Pitt ellen.
Szóban és fizikailag is bántalmazta gyerekeit Brad Pitt – a TMZ szerint legalábbis emiatt indítottak vizsgálatot a színész ellen a Los Angeles-i hatóságok.
A francia színésznő közleményben reagált a sajtóban megjelent pletykákra. Közölte, boldog kapcsolatban él, és épp gyereket vár élettársától.
A színész a tegnapi drámai bejelentés után nem sokkal reagált Angelina Jolie válási szándékára. Apósa sem maradt csendben.
Azt gondoltam, három dolog biztos az életben: a halál, az adók meg a Pitt-Jolie páros. Nem bántam volna, ha az adó kerül le a listáról, így azonban telesírtam a párnámat és hüppögve szedtem le az álompár posztereit a szobám faláról. Hát hová lesz ez a világ?
Akinek nem mellesleg ma van az 52. születésnapja, de sajnos nem áll módomban személyesen felköszönteni, mert már eljött onnan. A Keletiből, mármint.