"CSEH ISTVÁN" címkével ellátott hírek
Ha építettél már házat, tudod, milyen az, amikor egyesével kell keresgélned a szakikat: kőművest, vízvezeték- és villanyszerelőt, festőt, asztalost… Pusztán, mert mindegyikből a legjobbat akarod. Milyen egyszerű lenne, ha megkapnád őket egyetlen csomagban!
Bizony kedden nézett is a sajtó, mint Rozika a filmszínházban, pontosabban a Gyulai Szakképzési Centrum Harruckern János Szakképző iskolája és Kollégiumában, hiszen a Wenckheim konferenciateremben megannyi élmény történt egyszerre.
Szombaton este rendezik az Eurovíziós Dalfesztivál magyar versenyének első elődöntőjét: a Duna és a Duna World csatornán élőben látható A Dal című showból hatan jutnak tovább a középdöntőbe. A megmérettetésen többek között részt vesz az Egy Másik Zenekar is - akinek a békéscsabai Cseh István a gitárosa.
Bemutatták A Dal 2016 30 elődöntős produkcióját kedden Budapesten. Az MTVA sajtóirodájának tájékoztatása alapján az alábbiakban közöljük a versenybe jutott harminc szerzemény listáját. (A versennyel kapcsolatban a békéscsabai Cseh István, az Egy Másik Zenekar révén érintett - 11. nóta.)
Waking the Spirit címmel lépett fel kedden Cseh István gitárművész és Vozár Márton Krisztián zongoraművész – nagyzenekari kísérettel Békéscsabán. A koncert előtt Cseh Istvánnal, a Waking egyik motorjával beszélgettem.
Waking the Spirit címmel lépett fel kedden Cseh István gitárművész és Vozár Márton Krisztián zongoraművész – nagyzenekari kísérettel Békéscsabán.
A békéscsabai Körözsi Szilvi tavaly a focit hagyta ott a modellkedésért, hogy idővel a kifutók girbegurba pályáján is labdába rúghasson. A közelmúltban pedig egyetlenegy ponttal maradt le a medgyesegyházi Dinnyefeszt keretén belül megrendezett, II. Miss Mézédes szépségverseny legfelső fokáról. (Az első helyezett a hajdúszoboszlói Kálvári Múzsa lett.) Alapvetően Szilvi érdekelt, de mit lehet tenni, ha az interjúra megjelent a sofőrje, barátja, testőre, fegyverhordozója… egyszóval az apa. A ma, zömmel Olaszországban dolgozó Körözsi László korábban, vagy másfél évtizedig az orosházi mesterfodrász, Cseh István modellje volt. Beszélgetés az almával és fájával, a nagymamánk szomszédságában.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Békés Megyei Szervezete 2006 óta hetedjére rendezte meg pénteken a Príma-díjátadó Gálát, ezúttal a szeghalmi művelődési házban.