"DNS" címkével ellátott hírek
A génekben is nyomot hagy a szegénység az amerikai Északnyugati Egyetem kutatása szerint, amelynek eredményei megváltoztatják a génekről alkotott azon elképzelést, miszerint azok az emberi test fogantatáskor rögzült, állandósult jellemzőit hordozzák magukban.
Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott - közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva.
Finn kutatók először tanulmányozták hazájuk ősi lakóinak DNS-mintáit, eredményeik megmutatták, hogy egykoron gének sokasága "érkezett" Szibériából Finnországba, az ősi géneket egybevetették a mai lakosok génjeivel, és a szibériai eredet még most is jól látható a számiknál és a finneknél, csakúgy mint a finn-ugor nyelvcsalád más népeinél.
Megérkeztek az egy éven át tartó űrhajósiker-kísérlet végleges eredményei, amelyek szerint az ikerpár űrbe költöztetett tagjának végleges változások mentek végbe a DNS-ében – írja a BGR.
Felnyitották Salvador Dalí kriptáját csütörtök éjjel, és az igazságügyi orvos szakértők elvégezték a biológiai mintavételeket a bebalzsamozott holttestből az apasági keresethez szükséges DNS-vizsgálathoz - mondta Lluís Penuelas, a Fundación Gala-Salvador Dalí főtitkára péntek reggel tartott sajtótájékoztatóján a figuerasi Dalí Múzeumban, ahol a világhírű művész sírja található.
Üresen talált barlangok üledékének porából vontak ki ősi emberi DNS-t egy új módszerrel, melyet egy nemzetközi kutatócsoport fejlesztett ki.
A rák halálos terjedését a szervezetben 75 százalékkal sikerült csökkenteniük állatkísérletekben a cambridge-i Sanger Intézet tudósainak.
A DNS-javítás mechanizmusvizsgálataiért Tomas Lindahl svéd, Paul Modrich amerikai és Aziz Sancar török származású amerikai tudós kapja a kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Akadémia szerdai bejelentése szerint.
Jelentős lépést tettek a Harvard Egyetem tudósai afelé, hogy feltámasszák a gyapjas mamutot: egy új génsebészeti módszerrel 14 génjét illesztették be egy elefánt élő DNS-ébe.
Daganatos sejteket alakítottak át immunsejtekké a Stanford Egyetem tudósai, a felfedezés révén távlatilag alternatív terápiát dolgozhatnak ki az egyik legagresszívabb leukémiaféleség kezelésére.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft