"DR. KOVÁCS JÓZSEF" címkével ellátott hírek
Ez a hétvége a gasztronómiáról és a koncertekről szól a fürdővárosban. (Varga Zoltán tudósítása.)
Újabb, közel félmilliárd forint értékű program megvalósítása kezdődött el a napokban a Sarkadon és a Sarkadi kistérség 11 településén élő, nehéz sorsú gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása, felzárkóztatása érdekében. A március 28-án tartott projektnyitó rendezvényen mutatták be az EFOP-1.4.2-16-2016-00008 azonosító számú, „Gyermekesély program a Sarkadi Kistérségben” című projekt részleteit. A Sarkad és környéke Többcélú Kistérségi Társulás által az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül meghirdetett „EFOP-1.4.2-16 - Integrált térségi gyermekprogramok támogatása” tárgyú felhívására benyújtott pályázat 499.947.062 forint összegű, 100 %-os intenzitású, vissza nem térítendő támogatásban részesült.
A Békés Megyei Kormányhivatal és a Magyar Orvosi Kamara Békés Megyei Területi Szervezete között együttműködési megállapodás született, a kormányhivatal békéscsabai centrumában. Szerda, kora délután, Tomcsányi terem.
Mint mindig, most is vannak nagy vesztesei a Fidesz–Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt országos listájának (279 név). Mindenesetre a Békés megyei "listát" dr. Kovács József és Simonka György vezeti.
Az egészségügyi alapellátás folyamatos fejlesztése mellett kiemelt figyelmet fordít a sarkadi városvezetés a szakellátás fejlesztésére is, melynek mentén 2017. májusában pályázatot nyújtottak be az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2.2.19-17 Járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztése tárgyú felhívására. A pályázat a 2017. december 4-én kelt támogatási döntés szerint 79.604.060 Ft összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt indítását közös sajtótájékoztatón jelentette be dr. Kovács József országgyűlési képviselő, dr. Mokán István polgármester és Debreczeni Lajos, az intézmény ügyvezetője.
Csütörtök kora délután, a Gyulai Járási Hivatal Kormányablak Osztályán átadták a NAV ügyfélszolgálati munkaállomását, azaz a NAV-ablakot.
Csütörtök kora délután, a Gyulai Járási Hivatal Kormányablak Osztályán átadták a NAV ügyfélszolgálati munkaállomását, azaz a NAV-ablakot.
Nagy érdeklődésre számot tartó sajtótájékoztató keretében került bemutatásra a Sarkadon is megvalósuló Idősügyi Infokommunikációs Program, melynek részleteit Jeneiné dr. Rubovszky Csilla, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa, dr. Kovács József országgyűlési képviselő, valamint dr. Mokán István polgármester ismertették. A program országos jelentőségét bemutató Jeneiné dr. Rubovszky Csilla miniszteri biztos kihangsúlyozta, hogy Magyarország lakosságának jelenleg közel 19%-a 65 év feletti, 2030-ra ez az arány várhatóan 24%-ra emelkedik. Most a 80 év felettiek többsége egyedül él. Egy felmérés során megkérdezték az időseket, hogy milyen problémákkal szembesülnek, mire vágynak? A válaszok szerint az egészségük romlása nehezíti meg az életüket, tartanak attól, hogy bűncselekmények áldozataivá válnak, illetve a magánytól szenvednek. A legfőbb cél az idősek életminőségének javítása, melynek elősegítése érdekében a projekt keretében az idősek laptopokat, internet-hozzáférést és képzést kapnak. Országosan összesen ötezer ilyen eszközt adnak át, ebből 75 jutott a 2018. augusztus 31-ig tartó programnak köszönhetően Sarkadra.
Szerdán gyúltak fel a tarhosi karácsonyfa fényei. Az Advent Tarhoson című programfolyam utolsó előtti etapja előtt azonban Kürti Sándor polgármester vezetésével – dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője és Zalai Mihály, a megyei önkormányzat elnöke megtekintette a legújabb, mondhatni két kulcsrakész felújítást: az Idősek Napközi Otthonát és a Mosolygós Óvodát. Tarhos fejlődik. Tarhos fejlődni fog.
Szerdán gyúltak fel a tarhosi karácsonyfa fényei. Az Advent Tarhoson című programfolyam utolsó előtti etapja előtt azonban Kürti Sándor polgármester vezetésével – dr. Kovács József, a térség országgyűlési képviselője és Zalai Mihály, a megyei önkormányzat elnöke megtekintette a legújabb, mondhatni két kulcsrakész felújítást: az Idősek Napközi Otthonát és a Mosolygós Óvodát. Tarhos fejlődik. Tarhos fejlődni fog.