"ELVÁNDORLÁS" címkével ellátott hírek
Amíg a magyar jövedelem a fele a nyugat-európai átlagnak, aligha fog leállni a kivándorlás – írja a Tárki Társadalmi Riportban megjelent tanulmányában Hárs Ágnes.
A fiatalok elvándorlásáról indít online konzultációt az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas szeptemberben.
A KSH szerint tavaly így is több mint 25 ezren vándoroltak ki.
Nem a kormány, nem az ellenzék rontotta ezt el, hanem mi magunk, elsősorban azok, akiknek valódi lehetőségük lett volna arra, hogy tegyünk valamit.
A Demokratikus Koalíció véleménye szerint az alacsony magyar fizetés a kivándorlás első számú oka, a párt ezért azt javasolja, hogy évek alatt, fokozatosan, legalább addig emeljék a minimálbért, amíg annak nettója eléri a létminimum szintjét.
Gyere haza, fiatal - címmel új program indul a külföldön élő magasan képzett, nyelveket beszélő magyar fiatalok visszacsábítására.
Karácsony Gergely szerint a fiatalok elvándorlását is meg lehetne állítani, és gazdaságélénkítő hatása is lenne, ha bevezetnék a Párbeszéd Magyarországért (PM) által javasolt havi ötvenezer forintos alapjövedelmet. A párt társelnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában azt mondta: 18 év felett állampolgári jogon járna mindenkinek az alapjövedelem, de magyarországi lakhelyhez kötötten.
Tavaly minimum 31 500 magyar állampolgár távozott legalább egy évre külföldre, majdnem másfélszer annyi, mint egy évvel korábban, és csaknem hat és félszer annyi, mint 2009-ben - írta a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira hivatkozva.
Ha az uniós tendenciákhoz hasonlóan a magyar egészségügyi dolgozók elvándorlása folytatódik, akkor 2020-ra Magyarországon is száz ágyból csak 80-90-re juthat egészségügyi dolgozó - hangzott el a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) kongresszusának szakmai napján csütörtökön.
A kivándorlás generációs probléma, a fiatal nemzedék egésze szembesül a maradni vagy elmenni kérdésével - mondta az MTI-nek Ferge Roland filmrendező, akinek El című munkája elismerő oklevelet kapott a vasárnap véget érő 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén.