"FEGYVER" címkével ellátott hírek
Elfogtak a Fejér megyei Kálozon két férfit, akik fegyvereket, lőszereket rejtettek el otthonukban - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki puskát, revolvert, töltényeket és kézigránátokat ásott el kiskőrösi háza udvarán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Egy hatéves kisfiú pisztollyal a zsebében jelent meg az iskolában Ohio állam fővárosában, Columbusban - jelentette a Fox televízió a helyi rendőrségre hivatkozva.
Lőfegyverrel visszaélés gyanúja miatt letartóztattak egy férfit Szabolcsban.
A bíróság 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélt egy most 43 éves férfit, aki nyolc évvel ezelőtt próbált meg kirabolni egy zuglói gyógyszertárat. Egyezségkötés alapján született jogerős ítélet - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Több száz illegálisan tartott második világháborús robbanószert, fegyvert, fegyveralkatrészt, valamint lőszert talált a rendőrség Kaposváron és Bárdudvarnokon a napokban, az ügyben két gyűjtő ellen indult eljárás - közölte a Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese kedden a somogyi megyeszékhelyen.
A szarajevói rendőrség elfogott két migránst, akinél nagyobb mennyiségű fegyvert találtak - közölte a helyi sajtó hétfőn.
Őrizetbe vettek Romániában egy 32 éves, Ilfov megyei férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy a román diaszpóra pénteki demonstrációján, a rendbontók és csendőrök közötti összetűzések során ellopta egy földre tepert csendőrnő pisztolyát.
Vlagyimir Putyin szerint sikeres volt a kísérlet minden egyes új orosz hadászati fegyverrel, s ezek olyan hatékonyak, hogy "kidobott pénznek" mondható az, amit az amerikai adófizetők zsebéből fordítottak a rakétavédelmi fegyverek fejlesztésére.
Rekordmennyiségű, majdnem 4 ezer fegyvert, vagy annak minősülő tiltott tárgyat foglaltak le tavaly az Egyesült Államok repülőterein a Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) szakemberei az utasbiztonsági ellenőrzés során.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft