"FELADTA MAGÁT" címkével ellátott hírek
Feladta magát kedden az a férfi, aki hétfőn baltával támadt az utcán korábbi feleségének élettársára a főváros XIV. kerületében, a Fogarasi úton - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Feladta magát Izraelnek a palesztin Gázai övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet egyik katonai parancsnoka - közölte a Háárec című újság szerdán.
Emberölés történt Bács-Kiskun megyében - közölte a police.hu kedden hajnalban.
A Bács-Kiskun megyei nő a rendőrség megállapítása szerint előre kitervelte tettét: leitatta a férfit, a magatehetetlen embert téglával és vodkásüveggel verte, majd nyakon is szúrta egy üvegdarabbal. A rendőrség lezárta a nyomozást a tavaly szeptemberi ügyben.
Feladta magát a rendőrségen az a 38 éves férfi, akit a Zalai megyei Csapiban 1996-ban elkövetett emberölés társtetteseként kerestek - közölte pénteken a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) a rendőrség honlapján.
Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki járművével vasárnap késő este elütött két embert egy kijelölt átkelőhelyen Kazincbarcika és Sajószentpéter között, majd elhagyta a helyszínt. A balesetben egy 43 éves nő a helyszínen meghalt.
Kirabolt egy fővárosi trafikot egy férfi, majd feladta magát a rendőrségen szombat délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Az USA-ban azzal vádolják, hogy két francia állampolgárságú társával több mint 6 milliárd dolláros befektetési veszteségeket igyekezett elfedni pénzügyi jelentések meghamisításával.
Mint arról már korábban hírt adtunk, rablás történt Hatvanban, amelynek egyik elkövetőjét, K. Pétert a hatvani rendőrök 2013. március 28-án rablás és más bűncselekmények elkövetése miatt őrizetbe vették.
Mégsem hajtott végre "szuperhőstettet" az a brit férfi, aki Batmannek öltözve "leadott" a rendőrségen egy bűnözőt a múlt héten. Kiderült, hogy régi barátja a körözött férfi, ráadásul az önmagát feladó bűnöző maga kérte meg "Batmant", hogy kísérje el a rendőrségre, így nem kellett bajlódnia sem elfogással, sem őrzéssel a szuperhősnek.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
3 900 Ft
Eladó
6 210 Ft