"GYEREKEK" címkével ellátott hírek
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet olyan videót tett közzé szombaton, amelyen öt gyerek - köztük állítólag egy brit kisfiú - foglyokat végez ki Szíriában.
Itt a tudományos magyarázat, hogy miért szülői mítosz az ún. sugar high jelenség, aminek lényege nem más, mint az, hogy a jelentős mennyiségű cukrot tartalmazó ételektől, süteményektől és üdítőktől „megőrülnek” a gyerekek.
59 gyerek ült a buszon, amely a boglári felhajtónál ütközött két autónak. Egyiküknek sem esett baja, ám a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
Négy kisfiúval és egy 41 éves-szülinapos pasival nekivágni egy balatoni nyaralásnak, igazán mókás. Általában. Feledhetetlen pillanatokból mindenesetre akad jó néhány.
Átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak a magyar gyerekek, míg a németek ennek több mint kétszeresét, az angol gyerekek pedig háromszorosát is megkaphatják.
Gyermekeknek tartottak bűnmegelőzési tájékoztatót a rendőrség szakemberei.
Erről nem tudok – mondja a békéscsabai Wertheim Albert (Berci bácsi) nyugalmazott honvéd ezredes, aki a magamaga megfogalmazása által az MMA sportág laikusa, amúgy szerintem a szerelmetese és pszichológusa.
Az internetfüggőség fokozatosan alakul ki, ezért fontos, hogy a gyermekek a szülővel együtt tanulják meg a világháló használatát, közös élményvilágot teremtve - tanácsolta Kalamár Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
Az utóbbi öt évben összesen háromezer, az idén eddig pedig már kétszáz bejelentés érkezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) egyebek mellett a világhálón fellelt online pedofil tartalmakkal kapcsolatban - írta a Magyar Idők szerdán.
Hírek
további friss hírek »
Apróhirdetés
Eladó
6 210 Ft
Eladó
3 900 Ft