"GYOMAENDRŐDI JÁRÁS" címkével ellátott hírek
2017. szeptember 22-23. között tartották Budapesten, a Vajdahunyad várában a III. Országos Közfoglalkoztatási Kiállítást , amelyen Békés megyéből egyedüliként, a gyomaendrődi közfoglalkoztatási program is bemutatkozhatott.
A TOP-5.1.2-15-BS1-2016-00004 „Helyi foglalkoztatási együttműködések a Gyomaendrődi Járásban” elnevezésű projekt keretében a paktumszervezet együttműködési megállapodás aláírására került sor a gyomaendrődi Városháza dísztermében. Toldi Balázs polgármester köszöntötte a résztvevőket.
Tavaly olyan jókedvűek voltak a gyerekek, hogy még a Mikulást is táncba hívták. Pedig a Mikulás nagytekintélyű ember, s bár alapvetően vidám természetű, azért méltóságát és komolyságát minden körülmények között megőrzi. Itt azonban nem bírt magával. Mert nem bírhatott.
A gyomaendrődi vasúti aluljárót 2014. október 22-én adták át praktikusan a forgalomnak, azóta lehet várakozás nélkül áthaladni a gyomai részről az endrődi részre, és visszafelé ugyanúgy. Azért csak praktikusan, mert az ünnepélyes átadásra majd december 15-én kerül sor, de a forgalom ennek ellenére megindulhatott az egyébként szép, impozáns és korszerű aluljáróban.
Már nyolc éve a város egyik legnagyobb cégének kereskedelmi vezetőjeként élte mindennapjait, ez volt az első munkahelye, mint ahogyan édesapjának is. Úgy tűnt, ő lesz a családi tradíció folytatója, az ő munkás évei is ugyanazt a céget fogják szolgálni.
Diana csak ült a kocsiban, és nem bírt elindulni. Sokkolta a hír. Aznap délután egyedül ment át Békésről Gyomaendrődre edzést tartani, mert férje és tanítványa csak délben érkeztek haza Duisburgból. Az edzés után találkozott az egyesület elnökével, aki mosolyogva egy levelet adott át neki. Hozzátette: „ez egy köszönő levél, amelyben az egész éves munkátokat szeretnénk megköszönni.” Ezért a levél átvétele közben semmi jel nem utalt arra, hogy bármiféle probléma is lehetne. Sőt!
Hatalmas cselt vetettek a Birkacsárda új tulajdonosai, amikor megvették a 46-os út mentén, Gyomaendrőd és Mezőtúr között félúton álló objektumot. Ugyanis semmit sem változtattak meg, minden pontosan ugyanúgy működött tovább, mint az előző tulaj idején, csak teljesen másképpen. Például a kezdetetek kezdetén még az étlapot sem változtatták meg, ugyanazokat az ételeket főzték, mint korábban, csak más filozófia mentén. Ma már semmiben sem hasonlítanak elődeikre, a mai birkacsárda már olyan, amilyennek azt ők elképzelték.
1982. január 1. Kulcsdátum Endrőd Nagyközség és Gyoma Nagyközség életében. Két település, melyet tulajdonképpen csak egy vasútvonal választott el egymástól, egy településsé változott. 1989. március 1. Kulcsdátum Gyomaendrőd Nagyközség életében. Ettől naptól kezdve városi rangot kapott a település, s lett észak Békés megye egyik meghatározó gazdasági, igazgatási és kulturális központja.
Színe és fonákja, avagy mindennek két oldala van. Sokszor használjuk ezt a kifejezést. Tulajdonképpen mindig, amikor valamilyen döntés megszületik. Vonatkozhat ez arra, amikor valaki fontos kérdésben, saját életét befolyásoló döntést hoz, amikor minden oldalról megvizsgálja a lehetséges végkifejletet. De vonatkozhat arra is, amikor valaki az élet egyik területéről átkerül a másikra.
Ma már csak legenda, az Enci cipő. A magyar cipőgyártás endrődi (később gyomaendrődi) fellegvára évtizedekig volt a magyar könnyűipar egyik gyöngyszeme. Gyomaendrődön úgy tudták, a cipőgyári dolgozók családjainak kikezdhetetlen az egzisztenciája, biztosított a szép élete. Aztán, mint annyi minden másról, az Enci cipőkről is kiderítette a világ, hogy a fejlődés kapitalista útjára lépett Magyarországon ez a cég sem életképes. Ez sem bírta ki a rendszer megváltozását, szépen csendben kimúlt ez az önálló, nagy hírű gyár is.